Sárszentmihályon született, de Budapesten keresztül vezetett az útja a Vidi felnőtt csapatához Tiber Lászlónak. Legendás gólvágónk az akkor még VT Vasasnak nevezett gárdában kezdett futballozni, de felnőttként előbb a Honvéd, majd a Kossuth KFSE és végül a MÁV Előre csapatait érintve került klubunkhoz 1971-ben és az azóta eltelt 48 esztendő során különböző formákban ugyan, de szinte folyamatosan segítette az együttest.

78 NB I-es gólját csak Szabó József és Nikolics Nemanja szárnyalja túl, minden sorozatot figyelembe véve harmadmagával együtt átlépi a 100-as határt is, összesen 279-szer tapsolhattak játékának szurkolóink, ő klubunk történetének 11. válogatott labdarúgója. Tiber László 70 éves!

Boldog születésnapot! 70 évesen a legtöbben már inkább az unokákkal foglalkoznak, nem a labdarúgással...

Én pedig továbbra is aktív vagyok! Büszkén mondhatom, hogy kisebb megszakításokkal már 60 éve a klub családjához tartozom, hiszen 1960-ban, 11 évesen már a VT Vasasnál rúgtam a bőrt. Később elszólított az élet, de 1971-ben visszatértem és 11 évet eltöltöttem az NB I-ben a Vidivel. Ezután elkerültem Siófokra (Tiber László 1984-ben tagja volt a balatonpartiak Magyar Kupa-győzelmének, ez mindmáig az egyetlen kupakiírás, amit nem élvonalbeli csapat nyert meg - a szerk.), négy év után pedig ugyan Ausztriába igazoltam, de az ott töltött idő alatt mindvégig a Videoton gyárban dolgoztam különböző beosztásokban. A 90-es évektől a stadion ételellátásával foglalkoztam, hat éve pedig a klub óvodásprogramjában edzősködöm.

Hogyan zajlik ez a program?

A MOL Fehérvár FC Székesfehérváron 21 óvodával áll szerződésben, szeptember közepétől napi rendszerességgel, délelőttönként tartjuk a foglalkozásokat és egy intézmény egy héten egyszer biztosan sorra kerül. A gyerekek kulturált körülmények között, szervezetten, a volt Székesfehérvári Spartacus pályájának helyén - én fiatalként három évig játszottam az akkor még salakos borítású játéktéren -, a MOL Aréna Sóstóval átellenben lévő csarnokban öltöznek és fociznak. A program vezetését Kiss Imrével és Fister Ferenccel közösen csináljuk, de az utánpótlásból több edző is besegít a szervezésben.

A mai futball sokban különbözik a hősidőkétől. Megtalálja benne így is az élvezetet?

Természetesen! Ugyan az én időmben még nem voltak légiósok a magyar fociban, de engem sohasem érdekelt, hogy milyen nemzetiségű az adott futballista. Szórakoztat vagy nem? Számomra ez a fontos, és hogy azt lássam, mindent megtesz a pályán. Játékosként sem jöttem le soha úgy a gyepről, hogy nem tettem meg mindent. Az főben járó bűn! Ez az ars poeticám. Ha ez az alap megvan, ahhoz párosulhat adott esetben a jó játék is.

A mostani Vidiből nincs kifejezett kedvencem, de mindenkiben benne van az elhivatottság, ezért is sikerült tavaly eljutni az Európa Liga csoportkörébe. Persze kellett hozzá némi szerencse is, de örökbecsű mondás, hogy amellé áll a szerencse, aki tesz érte! Az alázat mellett pedig a jó játék is megvolt, ezért tudtunk például a Chelsea méltó ellenfelei lenni.

Ön ugyan gólkirály nem volt, de a Vidi történetének egyik legsikeresebb gólvágója, míg fia, Krisztián 1998-ban az NB I legjobb góllövője lett. A harmadik generáció is ilyen babérokra tör?

Egy unokám van, ő lány és nem futballozik, de 11 évvel ezelőtt a korosztályában táncvilágbajnok lett! Ezzel a kérdéssel úgy vélem, egyelőre várni kell! (nevet)

Krisztián mellett van még egy fia, Szabolcs. Mindketten a futballközegben mozognak?

Szabolcs most 30 éves és a Vidiben nevelkedett, de nem lett profi játékos, most amatőrként Szabadegyházán játszik hétvégente, nem a fociból él. Krisztián hamarosan 47 esztendős lesz, ő 2004-ben Sopronban hagyta abba a hivatásszerű játékot, majd további 10 évet húzott le osztrák alacsonyabb ligákban. Most is Sopronban él és edzősködik, ezért ritkábban látogat haza, de amikor itt van és a Vidi is hazai pályán játszik épp, mindig lehetőséget teremt arra, hogy közösen kilátogassunk a mérkőzésekre.

Ön pedig, ha jól sejtem, most már nem távolodik el Székesfehérvártól...

Bármilyen távolra is kerültem életem során a várostól, nekem mindig Székesfehérvár maradt az otthonom. Itt nőttem fel, a mostani állatkórház helyén volt a házunk. A jelenlegi edzőpályák helyén lévő füves rész volt a grundunk. Sóstó közeli gyerek vagyok.

Mi a véleménye az életútjáról, ha visszatekint az elmúlt 70 évre?

Maximálisan elégedett vagyok, csupán a játékoskarrierem miatt van bennem egy kis hiányérzet. A pályafutásom lehetett volna még színesebb, gazdagabb, tartalmasabb - kétszeres válogatott vagyok, viszont Szepesi György véleménye szerint ötvenkétszeresnek kellene lennem -, de fiatalkoromban nem úgy álltam hozzá a futballhoz, ahogy kellett volna. Az akkor szerzett élmények velem maradtak, de egyáltalán nem vittek előre, sőt visszahúztak a későbbiek folyamán. Amikor visszakerültem Fehérvárra, akkor életformát váltottam, megnősültem, megszületett Krisztián fiam. Több embernek tartoztam felelősséggel. Onnantól egyenes volt a pályafutásom, de az eltékozolt évek visszaütöttek és így nem 20 évesen lettem válogatott, hanem 29. Ettől függetlenül összességében boldog vagyok, elégedettséggel tölt el a múltam és a jelenlegi helyzetem is. Addig fogok edzősködni, amíg szükség van rám. Szeretem ezt csinálni, azt hiszem, szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a lelkesedésem szakmaisággal is párosul. Nemrég ismét meghosszabbították a szerződésem és ez nekem is inspirációt nyújt, hogy van miért felkelni minden reggel. Sokáig szeretnék még élni, jelenleg teljesen egészségesnek érzem magam. Igyekszem is vigyázni, például minden napot a szaunában kezdek. Nyugdíjas éveimben is aktív vagyok, gyerekekkel foglalkozom, biztosan ők is megfiatalítanak egy kissé!

Tiber László, Isten éltesse!