Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az előző szezonban rengeteg meccset, köztük két Vidi-PAFC bajnokit is vezetett csapatunknak Kassai Viktor.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/25334_pS6HL5ZqcG.jpg)
Kassai Viktor 1990-ben tett játékvezetői vizsgát, a hazai élvonalban 1999 óta, a nemzetközi porondon 2003 óta vezet mérkőzéseket. Az előző szezonban összesen nyolc alkalommal találkoztunk a rutinos sporival.
A DVSC ellen 2018 augusztusában 1-1-es döntetlent játszottunk, az MTK-tól szeptemberben 3-0-ra kikaptunk, a Paks vendégeként novemberben 4-0-ás sikert könyvelhettünk el, a Honvédot decemberben Székesfehérváron 2-0-ra vertük játékvezetése mellett. 2019-ben a Puskás Akadémia elleni 3-0-s vereség, az MTK elleni 3-1-es siker alkalmával, majd ismét egy PAFC elleni bajnokin (1-1) működött közre Vidi-meccsen. Ugyancsak Kassai vezette idén április elején az FTC elleni MK-negyeddöntő visszavágóját, melyet 2-0-ra nyertünk meg a MOL Aréna Sóstóban.
Kassai Viktor munkáját az oldalvonalak mellől Tóth II Vencel és Berettyán Péter, az alapvonalak mögül pedig Pintér Csaba és Szilasi Szabolcs fogják segíteni a vasárnap 18 órakor kezdődő bajnokin. A tartalék játékvezetői teendőket ezúttal Vígh-Tarsonyi Gergő látja majd el.
![](_files/news/small/25536_RM6aK9LuUG.jpg)
Vasárnap pótolt mérkőzéssel zárult le az egyébként augusztusi forduló, mely során a Puskás Akadémiával mérkőzött a Vidi.
![](_files/news/small/25347_hoOCvuF5Hg.jpg)
Tekintse meg a mérkőzés legfontosabb pillanatait!
![](_files/news/small/25339_58ZPNFG91H.jpg)
A két vezetőedző értékelte a Puskás Akadémia FC-MOL Fehérvár FC bajnokit.
![](_files/news/small/25336_F0MDqXOHQo.jpg)
A jó helyzetkihasználás jelentette a különbséget Felcsúton.
![](_files/news/small/25338_5dGoy1nEFX.jpg)
Kapusunk szerint győzelmünk ellenére a Puskás Akadémia lehet a szezon meglepetéscsapata.
![](_files/news/small/25331_Yrb7VJelZK.jpg)
Ennek ellenére természetesen jó játékot vár saját csapatától is a Puskás Akadémia FC nyáron kinevezett vezetőedzője.