hu en
2019. Július 11. 09:30  -  Guber Péter   -   Fotó: molvidi.hu
Néhány ponton változtak a labdarúgás szabályai a 2019-20-as idényre

Már a technikai zónában tartózkodó sportszakemberek is kaphatnak sárga vagy piros lapot; a labdaejtésért nem lesz harc; a támadók nem állhatnak a sorfalba.

A FIFA szabályalkotó testülete, az IFAB 2019-es közgyűlésén több ponton is a labdarúgás szabályainak megváltoztatása mellett döntött. A legfőbb regulák természetesen helyben maradtak, de néhány olyan játékelemre is más szabályok vonatkoznak mostantól, amelyek a mérkőzések figyelemmel követése során jól észrevehetőek - a molfehervarfc.hu-n most ezeket gyűjtöttük "csokorba".

Főbb változások

- Bár a szurkolók körében eddig is gyakori terminológia volt az edzők, csapatvezetők büntetésére alkalmazott "kiállítás" szó, korábban ez valójában a kispadtól való elküldést takarta - mostantól viszont a technikai zónában tartózkodó bármely személynek felmutathat a játékvezető piros, illetve sárga lapot is.

- Szintén feltűnő változtatás, hogy kirúgásokat követően a labdarúgóknak ezentúl nem kell megvárniuk, amíg a labda elhagyja a büntetőterületet, hanem abban a pillanatban játékba kerül és megjátszhatóvá válik, amint azt elrúgják és megmozdul.

- A labdaejtés körüli viták megszüntetésének érdekében az IFAB úgy határozott, hogy a játékvezető mostantól köteles kijelölni a "kedvezményezett" csapatot, amelynek tagja ténylegesen birtokba veheti a labdát, míg az ellenfélnek legalább 4 méter távolságra kell állnia az ejtés pillanatában. A "kedvezményezett" gárda mindig az, amelynek játékosa utoljára érintette a játékszert a sípszót megelőzően. Amennyiben a labda vagy az utolsó érintés a tizenhatoson belül volt, minden esetben a védekező csapat kapusa játszhatja meg azt.

- A kezezéssel kapcsolatban is máshogy kell ítélkezniük a játékvezetőknek. Június elsejétől ugyanis minden esetben szabálytalannak számít, ha egy játékos kezével vagy karjával érinti a labdát, kivéve, ha az egy másik labdarúgó testéről pattan oda vagy keze, karja a teste és a föld között helyezkedik el támaszként.

- Szabadrúgások esetén a sorfalba a rúgó csapat játékosai nem állhatnak be, attól legalább egy méter távolságra kell helyezkedniük.

- Ugyan a csere szabályai is változtak - mostantól a játékosoknak kötelező jelleggel a legközelebbi oldal- vagy alapvonalon kell elhagyniuk -, de az elmúlt hetekben lejátszott nemzetközi tornák során a gyakorlatban egyelőre nem lehetett felfedezni változást.

Apróbb változások

- Az ideiglenesen bevezetett "AB-BA" sorrendű tizenegyespárbaj-sorrend nem kerül véglegesen rögzítésre, visszaáll az "AB-AB" sorrend.

- A pénzfeldobást nyerő csapat választhat, hogy elvégzi-e a kezdőrúgást.

- A sárga vagy piros lap felmutatását a játékvezető elhalaszthatja, ha a sértett csapat egyik tagja a szabadrúgást gyorsan elvégzi és abból gólszerzési lehetőség alakul ki.

- Büntetőrúgáskor a kapusnak a kapuvonalon (nem előtte vagy mögötte) kell állnia, de a rúgáskor elég csak az egyik lábának a kapuvonalon (vagy azzal egy vonalban, ha a láb a levegőben van) lennie.

A változtatások 2019. június 1-jétől kötelező jelleggel léptek érvénybe, a hivatalos dokumentum pedig az MLSZ Dokumentumtárából érhető el.

Az előzetes sajtóhírek alapján új szabály lett volna, hogy a kapus által kivédett tizenegyesrúgások után automatikusan közvetett szabadrúgás következik a védekező csapat javára, az IFAB hivatalos közgyűlésén ilyen szabályváltozást NEM fogadtak el.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek