Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Gólt szerző csapatkapitányunk nyilatkozott a lefújás után.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/25168_B1cYl7uhLU.jpg)
"Az ilyen mérkőzéseken nagyon fontos, hogy mikor szerzi a csapat az első gólt, szerencsére most az első és a második lehetőségünkből is betaláltunk. Volt néhány holtpont a meccsben, de talán még nagyobb arányú is lehetett volna a győzelmünk. Persze az 5-1 után azért nem panaszkodunk. Úgy álltunk neki az első meccsnek, hogy megmutassuk, nem véletlenül vagyunk magasabban jegyzett csapat, mint az ellenfelünk, nem lebecsülve persze őket. Próbáltuk uralni a találkozót és ez a bekapott gólon kívül sikerült is. Ez utóbbi miatt egy kicsit bosszús vagyok. A pontrúgásaink továbbra is az erősségeink közé tartoznak, nekem is egy ilyen után sikerült betalálnom, aminek nagyon örülök természetesen" - nyilatkozta Juhász Roland.
![](_files/news/small/25982_iwlrkDOUh6.jpg)
Sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. 2019 júliusában Nego Loic ért el mesterhármast Montenegróban.
![](_files/news/small/25185_CqxT6v4zwb.jpg)
A skót csapatokkal együtt vezetjük ezt a statisztikát.
![](_files/news/small/25177_ch28xWLjlR.jpg)
Szabó József Partizannak lőtt négy gólja óta először sikerült legalább három találatot szereznie klubunk egy labdarúgójának európai színtéren.
![](_files/news/small/25174_LVq6eBYDif.jpg)
35 éve nem szereztünk 5 találatot UEFA-sorozatban, az eddigi legnagyobb idegenbeli siker háromgólos volt.
![](_files/news/small/25175_UtTZNshmAC.jpg)
Egyetlen csapat sem szerzett rajtunk kívül vendégként öt gólt az EL-ben.
![](_files/news/small/25171_Hcs1qP3ZUR.jpg)
Egy óra húsz perces repülést követően landolt a Vidi gépe Budapesten.