Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
3-1-re nyert a nemzeti csapat Eb-selejtezőn Bakuban. Pátkai Máté csereként kapott szerepet.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/25023_3Q0Zx2B96q.jpg)
A magyar válogatott márciusban Pátkai Máté góljával három pontot szerzett a világbajnoki ezüstérmes Horvátország ellen, így a csoport éllovasaival azonos pontszámmal várhatta a júniusi selejtezőket. Marco Rossi együttese június 8-án, szombaton 18 órától Azerbajdzsán vendége volt Bakuban.
A magyar válogatott keretében négy Vidi-játékos is volt - Kovácsik Ádám, Vinícius Paulo, Pátkai Máté és Kovács István -, de a kezdőcsapatba egyikőjük sem került be.
A találkozó csendes tapogatózással kezdődött, a 18. percben viszont némileg váratlanul vezetéshez jutottunk: Dzsudzsák szabadrúgását Orban csúsztatta az azeri kapuba (0-1).
A második félidőben, az 53. percben egy szöglet utáni keveredés végén Baráth irányította kapura a labdát, majd Orban paskolta azt be közelről (0-2).
A 69. minutumban Madatov egy Gulácsi által védett lövést követően az üres kapuba lőtt, ezzel közelítettek az azeriek (1-2). Erre azonban szinte azonnal válaszolni tudtak a mieink, a 71. percben a nem sokkal korábban beállt Holman Kleinheisler passzát váltotta gólra (1-3).
Ezt követően Kleinheisler László helyén Pátkai Máté is helyet kapott a nemzeti csapatban, de az állás már nem változott, így magabiztosan gyűjtöttük be a három pontot Bakuban.
Azerbajdzsán - Magyarország 1-3 (0-1)
Baku, Európa-bajnoki selejtező, E-csoport, 3. mérkőzés
néző, vezette: Blom - van Dongen, Balder - Gözübüyük (mindannyian hollandok)
Gólok: Madatov (69.) , illetve Orban (18., 53.), illetve Holman (71.)
Magyarország: Gulácsi - Lovrencsics, Orban, Baráth, Korhut - Nagy Á., Szoboszlai (Holman, 58.) - Dzsudzsák (Németh K., 86.), Kleinheisler (Pátkai, 72.), Nagy Dom. - Szalai
![](_files/news/small/26667_6bIyHTQ3sA.jpg)
A 100 db belépő mindegyike gazdára talált, kérjük szurkolóinkat, ne induljanak el sem vásárolni, sem jegy nélkül a mérkőzésre!
![](_files/news/small/26664_caM5gIKJ1q.jpg)
Idegenben legyőztük a kispestieket ebben a szezonban, hazai pályán pedig döntetlent játszottunk velük.
![](_files/news/small/26663_sMjXcBqC34.jpg)
Elkészült a 27. forduló InStat elemzése.
![](_files/news/small/26662_lSWrpKTBaz.jpg)
Válogatott védőnk a kedd esti mérkőzés mellett arról is nyilatkozott, milyen érzés volt visszatérnie több mint 5 hónap után a csapatba.
![](_files/news/small/26659_lS6PV03Zyu.jpg)
Első gólunk szerzője nyilatkozott a lefújást követően.
![](_files/news/small/26660_io9MwVpS5G.jpg)
A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - Kisvárda Master Good bajnokit.