Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Idegenben lőtt több góllal a Kelen SC harcolta ki az NB I-be való feljutást, azonban van még esély arra, hogy a fehérvári hölgyek is a legmagasabb osztályban szerepeljenek a következő szezonban.

Egy héttel ezelőtt 1-1-es döntetlent játszott idegenben a MOL Vidi FC női csapata az NB II-es rájátszás első mérkőzésén. A visszavágóra szombat délután a MOL Aréna Sóstó melletti edzőközpontban került sor. Mindkét csapatot több száz lelkes drukker biztatta a lelátóról, igazán nagyszerű futballhangulatban kezdődhetett a mérkőzés.
A fehérvári hölgyek meseszerűen kezdtek, az ötödik percben Pasker és Romanoczki találataival már 2-0 volt az állás és ekkor biztos sokan úgy gondolták, itt bizony tükörsima fehérvári győzelem fog születni. Nos, ahogy telt az idő, egyre jobban magára talált a Kelen SC, és a 25. percben egy sarokrúgást követően sikerült a szépítés. Kevés helyzetet, de annál nagyobb küzdelmet láthattak a drukkerek, a csapatok átérezték a mérkőzés tétjének súlyát, kemény, de sportszerű párharcok alakultak ki. Az első játékrész második felében a vendégek irányítottak, és a helyzet a szünet után sem sokat változott.
Az 58. percben ismét egy szögletet követően találtak a vendégek a kapunkba, így félórával a vége előtt 2-2 állt az eredményjelzőn, amely azt jelentette, hogy ebben a pillanatban már a Kelen SC áll feljutásra, idegenben lőtt több gólja miatt. Sajnos a mieink csak az utolsó percekben tudtak nagyobb nyomást helyezni a vendégekre, de igazán nagy gólhelyzetet ekkor sem tudtunk kialakítani a Kelen SC kapuja előtt. Ráadásul az utolsó minutumban a szezon legeredményesebb fehérvári játékosa, Trampler Kinga szenvedett komolyabb sérülést, akinek ezúton is jobbulást kívánunk.
Mivel a végeredmény már nem változott, így eldőlt, hogy a Kelen SC a következő szezonban már biztos, hogy az NB I-ben fog szerepelni. A MOL Vidi FC női csapatára pedig még két találkozó vár júniusban, az NB I-ben az utolsó előtti - osztályozós - helyen végző szegedi Szent Mihály ellen. A párharc győztese NB I-es indulási jogot szerez a 2019/2020-as szezonra, vagyis még egy esélye maradt a fehérvári hölgyeknek, hogy kiharcolják a feljutást. A mérkőzéseket a tervek szerint június 8-án és június 15-én rendezik meg, de természetesen honlapunkon beszámolunk a pontos kezdési időpontokról, amint azok hivatalossá válnak.


Az első fordulóban Armin Hodzic és Futács Márkó került az álomcsapatba.

A ZTE-nel kölcsönben szereplő jobbhátvédról hosszú írás jelent meg a Prezglad Sportowyban.

Helyzetekig jutottak csak a csapatok a szombat esti bajnokin.

A 28 éves sporival legutóbb márciusban találkoztunk, akkor a ZTE ellen nyertünk 5-0-ra kupameccsen.

A találkozóra a belépés mindenki számára díjtalan.