Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Remek szezon van a csapat mögött, következik a megérdemelt pihenés.

A hagyományokhoz híven a 2018/2019-es szezont is egy közös csapatétkezéssel zárták a keret tagjai és a szakmai stáb. Az ebédről voltak ugyan igazolt hiányzók – többen az NB III-as csapat mérkőzésén vettek részt, Marko Scsepovics pedig például a legjobb barátja esküvőjére volt hivatalos, mint tanú -, de így is remek hangulatban zajlott a találkozó.

Először Juhász Roland és Huszti Szabolcs új haja (illetve annak hiánya, hiszen egy fogadásról volt szó!) keltett feltűnést, majd Marko Nikolics köszönte meg az egész csapatnak és a stábnak az éves munkát, valamint elmondta, nagyon büszke a csapatra, megérdemlik a pihenést és élvezzék ezt a pár napot. Ezt követően Kovács Zoltán sportigazgató kiosztotta a csapatnak a bajnoki ezüstérmeket.

Az 57 tétmérkőzést magában foglaló szezont követően a labdarúgókra most nagyjából két hét pihenő vár, majd a megszokott orvosi és erőnléti felmérésekkel kezdődik a felkészülés az előttünk álló feladatokra.

Tóth Mihály: "Fehérváron is a saját játékunkat szeretnénk játszani"
ELLEN-ÉRV @ 2020. Május 26.
Kuttor Attila eltiltása miatt nem lehet ott a mezőkövesdi kispadon a 18:00 órakor kezdődő visszavágón.
Joan Carrillo: "Nincs más feladatunk, mint kiharcolni a továbbjutást!"
2020. Május 26.
Kedd este a Magyar Kupa fináléja a tét a MOL Aréna Sóstóban.
Lyes Houri: "A kupavisszavágón száz százalékot kell nyújtanunk a siker érdekében"
2020. Május 25.
Francia játékosunk szerint nem értünk el rossz eredményt Mezőkövesden, de természetesen maradt a csapatban hiányérzet.
Joan Carrillo: „A célunk nem változott!”
2020. Május 23.
A két vezetőedző értékelte a Mezőkövesd – MOL Fehérvár FC kupamérkőzést.
1-1 a Mezőkövesd otthonában, a kupaelődöntő első mérkőzésén
2020. Május 23.
Pátkai szerzett vezetést a találkozó elején, amit Pillár egyenlített ki a 80. percben.
Kuttor Attila: "Saját magunknak szeretnénk megfelelni"
2020. Május 23.
Volt játékosunk, a Mezőkövesd jelenlegi vezetőedzője 50-50 százalék esélyt lát mindkét csapat továbbjutására.



















