hu en
2019. Május 25. 22:15  -  Molvidi.hu   -   Fotó: molvidi.hu
EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Marko Nikolics: "Megérdemelt győzelmet arattunk"

A két vezetőedző értékelte a Budapest Honvéd - MOL Vidi FC kupadöntőt.

Marko Nikolics:

Gratulálok a cspatnak, egy nagyon jó szezon végén megérdemelt győzelmet arattunk a kupadöntőben. Három célunk volt a szezon elején, a sikeres nemzetközi szereplés, a bajnoki cím és a kupagyőzelem. Ebből kettőt teljesítettünk, úgyhogy sikeresnek mondhatjuk ezt az idényt. Tavaly bajnokok lettünk, de az Európa Ligában csak a rájátszásig jutottunk előtte, szóval fejlődést mutat a csapat. Jó lezárása volt ez a mérkőzés a szezonnak. A játékosok minden dicséretet megérdemelnek, nagyon örülök, hogy ilyen sokan eljöttek Székesfehérvárról. Ezúttal itt volt a tábor is, ami szintén sokat jelentett. A Honvédnak is gratulálok, az első félidőben jobbak voltak, de a másodikban egy fordulatszámmal feljebb kapcsoltunk és ez elég volt. Közel 60 meccset játszottunk a szezonban, azt gondolom, ez magyar rekord. Ehhez képest a 2 hét pihenő nem lesz túl sok, de utána újra mindent meg fogunk tenni, hogy megint sikeresek legyünk Európában. 

Az elmúlt hónapban 4 meccset játszottunk, de tét nélkül, talán törvényszerű volt, hogy nem lesz egyszerű felpörögni egy döntőre, nem is sikerült az első félidőben. A Honvéd úgy játszott, ahogy eddig, nem leptek meg bennünket, de nem voltunk elég élesek. A szünetben elmondtam, hogy hiszek bennünk, de a győzelemhez nagyobb fordulatra kell kapcsolni. Ezt meg is tették, megmutatták, hogy fantasztikus mentalitással bírnak. Ha az egész találkozót nézem, akkor is azt mondom, megérdemelt volt a győzelem.

A negyedik játékvezető küldött el a kispadtól. A meg nem adott gólnál lehet, hogy a labdát kicsit agresszív mozdulattal tettem a helyére, de nem mondtam semmi rosszat. De nincs ezzel semmi gond, a lényeg hogy miénk lett a kupa.

Supka Attila:

Az első félidőben az történt, amit szerettünk volna, nagyon sokszor tudtunk az ellenfél térfelén labdát szerezni és abból támadásokat vezetni, megvoltak a lehetőségeink a tizenegyesen kívül is. Ha kihasználunk még egy-két helyzetet, nagyobb előnyt is szerezhettünk volna. A második félidőben két kényszerű csere miatt változtatni kellett a csapaton, sajnos akik bejöttek, nem tudtak hozzátenni a játékhoz. A Vidi viszont tudott minőségi cseréket húzni, mi kontrára játszottunk a vége felé, de ezeket nem tudtuk rendesen végigvinni. Két rögzített helyzet után kaptuk a két gólt, pedig erre többször is felhívtuk a csapat figyelmét. Ettől függetlenül gratulálok a játékosoknak ehhez az évhez, mert sok nehézség árán értük el a nemzetközi indulást és a kupadöntőt.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek