Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Klubunk legendás játékosa a Vidi Múzeumban mesélte el honlapunknak, miért is Tieberként került a köztudatba a 70-es, 80-as években.
Aki járt már a Vidi Múzeumban, az bizonyára megtekintette a Vidi egykori kiváló támadójának, Tiber Lászlónak az ereklyéit is. A vitrinben a sok korabeli fénykép mellett megtalálható többek közt a "Tiber Laca focija" című könyv is, az ereklyék felett a falon pedig a korabeli fekete-fehér tablóképről tekint vissza a múzeumlátogatóra jellegzetes frizurájával Tieber László.
"Nagyon egyszerű oka van annak, hogy itt a Vidi Múzeumban is kétféleképpen van leírva a nevem, ugyanis abban az időben, amikor ismertebb játékos kezdtem lenni, egy újságíró - fogalmam sincs, hogy miért - Tieber-nek írta le a nevem. Az én hanyagságom is kellett ahhoz, hogy később aztán hosszú évekre, sőt évtizedekre ie-vel rögzült az újságírókban a vezetéknevem, hiszen amikor először hibásan megjelent egy cikkben, akkor nem javíttattam ki, igazából nem is nagyon foglalkoztam vele, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.
Sokáig nem is volt ebből semmi probléma, az első olyan eset, amikor szóba került a vezetéknevem helyesírása akkor volt, amikor Krisztián fiam NB I-es játékos lett. Ekkor nem csak őt, hanem engem is elkezdtek faggatni az újságírók, hogy miért változtatta meg a fiam a vezetéknevének az írásmódját? Ez a 90-es évek közepén lehetett valamikor, és tulajdonképpen mulatságos a történet, hiszen elmondtam az újságíróknak, hogy nem a fiam változtatta meg a vezetéknevét, hanem jó 20 évvel korábban épp egy újságíró keresztelt át engem. Sosem zavart amúgy a Tieber név, így utólag pedig nyugodtan mondhatjuk azt, hogy ez volt a labdarúgó művésznevem. Van egyébként néhány számla, amit a mai napig úgy címeznek nekem, hogy Tieber László, de sajnos ezeket is be kell fizetnem (nevet)" - mesélte el honlapunknak Tiber László a "névváltoztatásának" történetét.
A Vidi Múzeum természetesen a Puskás Akadémia FC elleni bajnoki előtt is ingyenesen látogatható szurkolóink számára.
Közös megegyezéssel szerződést bontottunk a bosnyák középpályással.
Péntek délután jelent meg a szövetség írása.
Hetente kisorsolunk egy Vidi-mezt, a fődíj pedig egy 50.000 forintos MOL-üzemanyagkártya! Április végéig a 2011-es év legszebb Vidi-góljára szavazhatsz!
Egykori brazil támadónk találata kapta a szavazatok 32 százalékát.
Sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. 2019 augusztusában kiütöttük DVTK-t, a statisztikák alapján ez a szezon második legkiválóbb teljesítménye.
A Vidiben 78 NB I-es gólig jutó, ma is aktívan edzőködő egykori támadóval születésnapja alkalmából beszélgettünk.