Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A csapat biztatása mellett számos egyéb aktivitás miatt érdemes időben kijönni a találkozóra, és a Vidi múzeum is várja az érdeklődőket.

Csapatunk szerda este 18 órakor az FTC-t látja vendégül a Magyar Kupa 10. fordulójának visszavágóján. A fővárosban, a kupapárharc első felvonásán 2-1-re nyerni tudtunk, így kedvező helyzetből várhatjuk a visszavágót.
Természetesen szerdán is nyitva lesz a stadionban található VidiShop, valamint az Aréna Bisztró is, de ezen felül is számos érdekességgel várjuk szurkolóinkat, akár csak a legutóbbi, DVSC elleni bajnoki mérkőzés napján!
A „C” és a „D” lelátó alatti kerengőn mindenki bizonyíthatja tehetségét, hiszen a reflexfalnál Kovácsik Ádámékhoz hasonló reakcióidőre lesz szüksége drukkereinknek, az adidas „speedgunjánál” pedig kiderül az, hogy ki mennyi km/h -val képes meglőni a labdát! Fotófalunknál focitudást nem várnak az animátorok, egy nagy mosolyt annál inkább, a gyereksaroknál pedig arcfestéssel, Vidi-kifestővel és természetesen Stoplival várjuk a legkisebbeket!
Szombaton megnyitotta kapuit a Vidi Múzeum, mely szerdán a kupameccs előtt és után is látogatható lesz!
A hiánypótló kiállítás klubunk 1941 óta íródó teljes történelmét megpróbálja bemutatni, számtalan nagy győzelemre, kiváló játékosra és csapatra emlékezhetnek a 78 év alatt összegyűlt rengeteg tárgyi emlék között!
Fontos tudnivalók
- a belépés mindenki számára ingyenes
- nyitva tartás: 16:00 óra és 20:45 óra között
- belépni és távozni is a VidiShopon keresztül lehet majd
- a múzeumban egyidejűleg maximum 25 ember tartózkodhat
- a továbbiakban minden hazai meccsnapon látogatható a tárlat, a pontos nyitvatartási időkről külön tájékoztatjuk szurkolóinkat
Várjuk Önöket a Vidi Múzeumban!

Dr. Kovács Tibor csapatorvos tájékoztatta honlapunkat a Ferencváros elleni MK-meccsen megsérült játékosaink állapotáról.

Középpályásunk szerint ez a siker plusz löketet adhat a bajnokság hajrájára is.

Első gólunkat szerző középpályásunk a lefújást követően nyilatkozott honlapunknak.

A két vezetőedző értékelte a MOL Vidi FC - FTC mérkőzést.

Összesítésben 4-1-gyel ejtettük ki a fővárosi zöld-fehéreket.

Az FTC vezetőedzője szerint egy ilyen párharc alatt tényleg bármi megtörténhet.