Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Kevés helyzetet hozó meccsen a hazaiak a második félidő legelején szerzett góllal otthon tartották a 3 pontot.


1-0(0-0)
MOL Vidi FC IICsepel FC:
Major -- Nyúl, Mészáros, Szabó, Mészáros (Zsivoczky-Pandel 70), Molnár (Torda 81), Teplán, Balogh, Kocsis, Lassú (Mankó 90), Fisli
MOL Vidi FC II:
Hársfalvi -- Ódor, Zeke, Pápai (Pratsler 57), Kristán (Gyürki Máté 62), Szalai, Takács Martin (Tajti Bálint 84), Galacs Erik, Lencsés, Tarnóczi, Tamás Olivér
A téli szünetet követően, március első vasárnapján folytatódott az NB III-as pontvadászat. Második csapatunk annak a Csepelnek az otthonába látogatott, amely a forduló előtt ugyanannyi ponttal, több győzelmének köszönhetően állt a Vidi II előtt egy hellyel a tabellán. Ősszel a két csapat székesfehérvári bajnokiján 5-0-ás Vidi II-siker született.
A nem túl jó minőségű pályán az első félidőben mindössze egy komolyabb helyzetet jegyezhettünk fel, a korábban a Vidiben is futballozó Kocsis Dávid fejelt közelről kapura egy szabadrúgást követően, Hársfalvi azonban nagy bravúrral védett. A hazaiak többnyire rögzített szituációkból tudtak veszélyeztetni, míg mi igyekeztünk kombinatívan játszani, de a Csepel védelmén nem igazán találtuk a rést.
A második félidő legelején egy félpályáról felívelt szabadrúgás után került Balogh helyzetbe, és éles szögből kilőtte a hosszú sarkot (1-0). Tímár Krisztián cserékkel igyekezett felpezsdíteni a támadójátékunkat, és az 57. percben pályára lépő Pratsler Benjámin szűk tíz perc elteltével egyenlíthetett volna, azonban nem túl erős lövését védeni tudta a csepeli kapus. Az utolsó 20 percben a Csepelnek többnyire sikerült eldugnia a labdát, fiatal csapatunk pedig próbálkozott ugyan, hogy legalább az egyik pontot megszerezze, végül azonban nem sikerült egyenlíteni.
A MOL Vidi FC II március 10-én délelőtt azt a BKV Előrét látja vendégül, amely a legutóbbi játéknapon a tabella 3. helyén álló Komáromot 6-1-re legyőzte a fővárosban.
Nemzetek Ligája: Oroszországgal, Szerbiával és Törökországgal kerültünk egy csoportba
2020. Március 03.
Szeptemberben, októberben és novemberben, egy-egy dupla fordulós körben rendezik majd a meccseket.
Nego Loic: "Nem lehet más a célunk, mint a győzelem"
INTERJÚ @ 2020. Március 03.
A Kaposvár ellen sérüléséből visszatérő jobbhátvédünk szerint a ZTE masszív, kompakt csapat, oda kell figyelnünk szerda este.
A ZTE-hez látogatunk a Magyar Kupában
ELLENFÉL-LES @ 2020. Március 03.
Az egerszegiek bravúrgyőzelemmel folytatták szereplésüket az NB I-ben a két héttel ezelőtti, székesfehérvári vereség után.
A Vidivel edz Kádár Tamás
2020. Március 03.
A válogatott hátvéd Sóstón készül, mielőtt csatlakozik kínai csapatához.
Major Martin profi szerződést kapott
2020. Március 03.
Klubunk saját nevelésű játékosa 2017-ben tagja volt az élvonalba feljutó U17-es együttesünknek, 2018 óta pedig az NB III-as csapatunk egyik alapembere.
Nikolics Nemanja lesz az RBD vendége csütörtökön a Club 41-ben
2020. Március 03.
A kötetlen beszélgetés 18.00-kor kezdődik.


















