Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Védőnk szerint az első gól után az első félidőben minden úgy alakult, ahogy elterveztük.
"A meccs elején kicsit idegesek voltunk, mert szerettük volna gyorsan eldönteni a továbbjutás kérdését, azonban 20-25 percig nem igazán tudtunk gólhelyzetbe kerülni. Az első gól után aztán már minden úgy alakult, ahogy elterveztük. Szép támadásokat vezettünk és a gólok is jöttek. A második félidőben is több nagy helyzetet dolgoztunk ki és akár még nagyobb arányban is nyerhettünk volna. De nem vagyunk telhetetlenek, hiszen örülünk annak, hogy magabiztosan jutottunk a legjobb 8 közé a kupában. Ráadásul a legutóbbi négy tétmeccsünket megnyertük, lőttünk nyolc gólt és csak egyet kaptunk, vagyis mondhatjuk azt, hogy végre ismét jó úton járunk. Azért, hogy folytassuk a jó sorozatunkat, továbbra is keményen kell dolgoznunk, hiszen szombaton újabb nehéz feladat vár ránk" - nyilatkozta honlapunknak Stopira.
Csapatkapitányunk szerint meg kell tanulnunk kihozni a maximumot a lehetőségeinkből.
A két vezetőedző értékelte a MOL Vidi FC-Taksony SE kupameccset.
Huszti duplájával és Hadzic szép tekerésével 3-0-ra nyertünk hazai pályán az NB III-as Taksony ellen.
Stadionban található hivatalos üzletünk 16 órától lesz nyitva, 17:00 és 17:45 között két Vidi-játékos is dedikál majd!
A taksonyiak fiatal edzője karakán kiállást vár csapatától a visszavágón.
A Taksony elleni kupamérkőzés 18:00 órakor kezdődik.