Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzőnk szerint a szavak helyett beszéljenek a tettek szombat este az MTK ellen.
“Soron következő ellenfelünket nemcsak hagyományai és múltbeli eredményei miatt kell tisztelnünk, hanem azért is, ahogyan feljutó csapatként szerepelnek. A keret hozzáállására nem volt panaszom a múlt heti, DVTK elleni bajnokin sem, de az egyértelmű, hogy ahhoz, hogy kijöjjünk ebből a nehezebb időszakból, hátul nem engedhetünk könnyű gólokat az ellenfeleknek, elöl pedig sokkal hatékonyabban kell befejeznünk a támadásokat. De nem az a lényeg, hogy mit mondok a mérkőzés előtt, a pályán kell megmutatni, hogy erősek vagyunk és képesek vagyunk újra rálépni a győztes útra" - nyilatkozta Marko Nikolics az MTK elleni bajnokit megelezően.
Jobbhátvédünk szerint az ellenfelek a hibáinkra várnak a hazai mérkőzéseinken.
A két vezetőedző értékelte a MOL Vidi FC-Szombathelyi Haladás bajnokit.
Fehérvári mezőnyfölény jellemezte a kevés helyzetet hozó bajnokit, melyet végül Kovács István góljával nyertünk meg.
Csodára számít a Szombathelyi Haladás vezetőedzője.
Kemény meccsre számít vezetőedzőnk a szombathelyiek ellen.
A szombathelyiek 14 pontra vannak a bennmaradást érő 10. helytől, de a hét közben döntetlent értek el a Magyar Kupában Mezőkövesden.