Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Válogatott védőnk szerint most óriási jelentősége van a megfelelő regenerációnak.

"Az egész csapat nagyon boldog, hogy csütörtök este ismét legyőztük a PAOK-ot az Európa Liga csoportkörében, ezzel pedig megteremtettük az esélyt magunknak a továbbjutásra. A második félidő hajrájában volt egy szerencsétlen ütközésem, néhány pillanatig úgy tűnt, hogy komoly a baj, de szerencsére nagyon gyorsan rendbe jöttem, és tudtam folytatni a játékot, most pedig már kutya bajom. Nincs sok időnk a pihenésre, hiszen vasárnap már Mezőkövesden lépünk pályára bajnoki mérkőzésen. Óriási jelentősége van most a megfelelő regenerációnak, a szakmai stáb pedig mindent meg is tesz annak érdekében, hogy száz százalékos állapotba kerüljön mindenki, ugyanis a bajnokság is nagyon fontos számunkra, nem szabad újabb pontokat hullajtanunk. Mindenképp nyerni szeretnénk vasárnap, ugyanakkor tudjuk azt is, hogy ellenfelünk otthonában nagyon nehéz nyerni, úgyhogy mindenkinek a maximumot kell nyújtania a csapatból annak érdekében, hogy 3 ponttal térjünk haza vasárnap este Mezőkövesdről" - nyilatkozta honlapunknak Stopira.
Fiola Attila nem csatlakozott a válogatott keretéhez
2018. November 12.
Védőnk a Mezőkövesd elleni bajnokin sérült meg.
Kovács István: "Csalódottak vagyunk"
2018. November 11.
Válogatott középpályásunk a lefújást követően nyilatkozott.
Marko Nikolics: "A befejezéseknél hiányzott a kellő koncentráció"
2018. November 11.
A két vezetőedző értékelte a Mezőkövesd-Vidi bajnokit.
Egygólos vereség Mezőkövesden
TUDÓSÍTÁS @ 2018. November 11.
A 14. forduló utolsó mérkőzésén a borsodi csapat Koszta Márk góljával győzött ellenünk.
Marko Nikolics: "Mondhatjuk, hogy jó formában várjuk a meccset"
2018. November 11.
Néhány játékosunkra, például az eltiltását töltő Pátkai Mátéra ezúttal nem számíthat vezetőedzőnk.
Kuttor Attila: "Nagy önbizalommal várjuk a Vidit"
ELLEN-ÉRV @ 2018. November 11.
Bravúrra készülnek a mezőkövesdiek.



















