Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző értékelte a Paks-Vidi bajnokit.
Marko Nikolics:
"Gratulálok mindkét csapatnak a mai meccshez, természetesen főleg a saját játékosaimnak, mert ma nagyon jól játszottak. Taktikailag tökéletes meccs volt, a védekezés és a passzjáték is nagyon rendben volt. Ez európai-szintű teljesítmény volt, azt szeretném látni, hogy mindig így játszunk a magyar bajnokságban. Persze ilyenkor kell a földön maradni és a regeneráció után a PAOK elleni találkozóra készülni. Mondhatom, hogy jó formában vagyunk, az előző válogatott szünet óta öt meccsből négyet megnyertünk, Kisvárdán pedig ikszet játszottunk. Ezek a meccsek ráadásul mind idegenben voltak. Azt se felejtse el senki, hogy sok bajnoki ellenfelünknél 14-gyel több mérkőzést játszunk majd összesen, ez szinte egy fél idény. De, ahogy lehetett látni, mentálisan és erőnlétben is rendben vagyunk, ma nagy kedvvel fociztunk, ennek volt az eredménye a négy gól, valamint az, hogy emellett is többször nagy helyzetbe kerültünk. Elégedetlen vagyok-e a helyzetkihasználással? Négy gól szerintem rendben van, minden helyzetet nem lehet belőni. Az ellenfél azért van ott, hogy ezeket hatástalanítsa, ma a hazaiak kapusának is volt 2-3 nagy védése.”
Csertői Aurél:
"Mondhatnánk azt, hogy ez egy megalázó vereség volt a játék képe alapján. Az eredmény még sajnos hízelgő is ránk nézve. A Vidi futó-focit játszott, mi pedig álltunk. Bealudtunk az elején, nem vettük fel a ritmust, ők pedig ezt kihasználták, majd játszhatták azt a focit, amiben ők nagyon jók. Ez egy sima meccs volt, sajnos ma esélyünk sem volt a pályán. Más fokozatban játszott a Vidi, nem tudtuk ma lekövetni a játékukat. Ez a teljesítmény nem csak ellenfelünkhöz képest, hanem önmagunkhoz mérve is nagyon kevés volt."
Középhátvédünk a szezon csapatában is helyet kap.
Bosnyák támadónk fontosnak érezte, hogy a Magyar Kupa után ismét megmutassa, mire képes.
Középpályásunk természetesen örül első vidis duplájának.
Pátkai duplázott, Hodzic megszerezte első bajnoki gólját a Vidiben, Nego pedig az előző forduló után újra betalált.
A Vidit tartja a találkozó esélyesének a Paksi FC vezetőedzője.
Vezetőedzőnk szervezett játékkal szeretné elhozni a három pontot Tolna megyéből.