hu en
2018. Október 28. 10:30  -  Molvidi.hu   -   Fotó: kisvardfc.hu
Dajka László: "A múlt, az a múlt, próbálunk előre nézni"

Sportszerű gratulációval kezdte várakozásait a kisvárdaiak mestere.

"Tiszta szívből gratulálunk a Vidinek! Tisztában vagyunk azzal és a csütörtöki meccs is megerősített bennünket abban, hogy kitűnő csapat lesz az ellenfelünk vasárnap, mindezek ellenére nekünk nem lesz más feladatunk, mint mindent megtenni azért, hogy számunkra kedvező eredményt érjünk el. Valószínűnek tartom, hogy a csütörtöki mérkőzés és a sok utazás következtében kissé fáradt lesz a Vidi, de van olyan jó csapat, hogy ezt a problémát át tudja vészelni. Nekünk így is száz százalékot kell nyújtanunk ahhoz, hogy legyen esélyünk a bravúrra. Sajnos, az utóbbi időben nem sziporkázunk, ennek biztosan megvan az oka. A múlt az a múlt, próbálunk előre nézni, és igyekeztünk tisztességgel felkészülni a kiváló ellenfelünkkel szemben. A korábbi sérültjeink közül már többen is a csapattal tudtak edzeni a héten, rajtuk múlik, hogy mikor tudják beverekedni magukat a kezdő tizenegybe” - mondta a hazaiak honlapjának a Kisvárda vezetőedzője, Dajka László.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek