hu en
2018. Október 27. 12:00  -  Guber Péter   -   Fotó: molvidi.hu
ELLENFÉL-LES
Történetünk során először látogatunk Kisvárdára

A 10. helyről várja a fordulót a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csapat.

A csütörtöki Európa Liga-összecsapás miatt ezúttal szombat helyett vasárnap (17 órakor) lép pályára csapatunk az OTP Bank Ligában. Ellenfelünk a Kisvárda Master Good csapata lesz, a településen történetünk során először játszunk, mégpedig a nyáron elkészült új Várkerti Stadionban.

"Lassan" kezdte története első élvonalbeli szezonját a Kisvárda csapata, amely első NB I-es meccsét éppen a MOL Vidi FC ellen vívta és Vári Barnabás korai kiállítását követően végül 4-0-ra alulmaradt. Mivel a következő fordulóban a Honvéd is négygólos sikert aratott ellenük, a klub megvált Kondás Elemér vezetőedzőtől, ezután pedig jelentősen javultak eredményeik. Az Újpesttől még 1-0-ra, a Ferencvárostól pedig 2-0-ra kaptak ki, de az 5. fordulóban megszerezték első pontjukat, méghozzá Felcsúton, a Puskás Akadémia ellen (1-1), aztán a DVTK ellen hazai pályán is így végeztek. Az első siker az Új Hidegkuti Stadionban jött össze, az MTK-t a 7. körben győzték le, majd a Haladáson is felülkerekedtek, azóta viszont háromszor kikaptak (DVSC, Paks, Mezőkövesd).

Házi gólkirályuk 3-3 találattal Horváth Zoltán és a védő Vári Barnabás, összesen 10 találatnál járnak az idén. A kanadai ponttáblázaton előbbi vezet 6 egységgel, Brana Ilic 4-nél jár. A legtöbbet a veterán hálóőr, Felipe játszotta, aki még nem hagyott ki játékpercet. Őt Lucas követi, Ilic és Vári érik még el a 800 minutumot.

A keret értéke jelenleg a transfermarkt.de portál szerint 6,93 millió euró, ami a 6. legmagasabb az NB I-ben, Felipe az egész bajnokság egyik legértékesebb játékosa 950 ezer euróval. Anderson Pico 700 ezer eurón, Roman Karasyuk 600 ezer eurón áll.

Ami a legutóbbi Vidi-Kisvárda óta megkötött transzfereket illeti, Anton Shynder már nem a keret tagja, érkezett viszont a román támadó, Sergiu Negrut (Beroe Stara Zagora), honfitársa, Cornel Ene (Daco), illetve a nagynevű, 50-szeres ukrán válogatott, Eb-t is megjáró, veterán Artem Milevskiy.

Átlagos InStat-pontszámok terén a brazil balhátvéd, Anderson Pico áll a legjobban (224), őt Brana Ilic (224) követi, Lucas 223-mal áll. Egyelőre csak egy olyan kör volt, ahol kisvárdai játékos be tudott kerülni a forduló csapatába, a 8. körben Ilic és Horváth Zoltán vitte ezt véghez. Érdekesség, hogy Ilic ezen teljesítménye egyúttal jelenleg a szezon legmagasabb pontszáma is balszélső pozícióban, a posztonkénti top10-ben ott van még Horváth Z. (csatár, 5.) és Anderson Pico (balhátvéd, 8-9.) is.

Keretükből Gosztonyi András és Izing Martin egyaránt 2010-11-es bajnokunk.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek