Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Gólt szerző csatárunk közvetlenül a meccs után nyilatkozott honlapunknak.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/23721_NxLblVkJwf.jpg)
"A legfontosabb célunk a meccs előtt az volt, hogy megszerezzük a 3 pontot a Mezőkövesd ellen. Tudtuk, hogy ellenfelünk nagyon masszív csapat, jól kezdték a szezont, így semmiképp sem készültünk könnyű összecsapásra. A szurkolók kívülről lehet, hogy úgy látták, sima 3-1-es győzelem született, és bár az eredmény tényleg ezt sugallja, bent a pályán ennek ellenére igen komoly küzdelem zajlott. Szerencsére gyorsan sikerült vezetést szereznünk, és azonnal jött a második gól is. Ezután érthetően jobban fellazult a Mezőkövesd védelme, mi pedig veszélyes kontratámadásokat vezethettünk. Egy ilyen szituációból sikerült a második félidőben gólt szereznem Milanov nagyszerű passzát követően. Azt nagyon sajnáljuk, hogy a 93. percben egy tiszta szerelésért szabadrúgást ítélt a játékvezető, melyet aztán gólra váltott a vendégcsapat. Jó lett volna kapott gól nélkül nyernünk, de ahogy már mondtam, a 3 pont megszerzése volt a legfontosabb számunkra, hiszen ezzel máris az élmezőnybe ugrottunk, ráadásul még mindig eggyel kevesebb mérkőzést játszottunk" - nyilatkozta Marko Scsepovics.
![](_files/news/small/23735_Pajn6ZHsQb.jpg)
Bosnyák középpályásunk mellett Juhász Roland is bekerült a forduló válogatottjába.
![](_files/news/small/23720_7F6hyJf9au.jpg)
A két vezetőedző értékelte a Vidi-Mezőkövesd bajnokit.
![](_files/news/small/23719_QkglSm30PO.jpg)
Megőriztük hazai veretlenségünket a matyóföldiekkel szemben, Juhász és Scsepovics is betaláltak.
![](_files/news/small/23715_AMYK3QF1Xg.jpg)
Ponttal, pontokkal távozna Felcsútról a Mezőkövesd mestere.
![](_files/news/small/23716_zTeiUaVErp.jpg)
Hat ponttal tervez vezetőedzőnk a heti két bajnoki előtt.
![](_files/news/small/23710_R5Emkx4fqp.jpg)
Kuttor Attila csapata legutóbbi két bajnokiját megnyerte és a Magyar Kupában is állva maradt.