hu en
2018. Szeptember 13. 10:00  -  Guber Péter   -   Fotó: molvidi.hu
ELLENFÉL-LES
A Puskás Akadémia FC-hez látogatunk szombaton

Az NB I mostani kiírásában már csak a felcsútiak állnak győzelem nélkül, de az utolsó napokban több új igazolást is bejelentettek.

Már a 8. forduló következik az OTP Bank Liga 2018-19-es kiírásában, a MOL Vidi FC hatodszor lép pályára a bajnokságban. Szombaton 17 órától ellenfelünk a sereghajtó Puskás Akadémia FC lesz.

Az előző évad 6. helyezettje és Magyar Kupa-finalistája a nyáron visszatért vezetőedzővel, Benczés Miklóssal az eddigi 7 forduló alatt 2 pontot gyűjtött és sereghajtó: a 2. játéknapon idegenben a Diósgyőrrel, az 5.-en otthon a Kisvárdával játszottak döntetlent. Emellett a DVSC, az MTK, a Haladás, a Paks és a Mezőkövesd is legyőzte őket, ami egyben azt is jelenti, hogy a következő 4 ellenfelük a 2017-18-as szezon első 4 helyezettje.

A PAFC a nyáron elveszítette a visszavonuló egykori válogatott párost, Polonkait és Vanczákot, szerződést bontott a még mindig csapat nélküli Ivor Horvattal, illetve kölcsönadott egy csokornyi labdarúgót: egykori támadónk, Ezekiel Henty Eszékre, Prosser Dávid Sepsiszentgyörgyre, Madarász Márk Zalaegerszegre, Szécsi Márk Debrecenbe, Antonio Perosevic az egyesült arab emírségekbeli al-Ittihadhoz került. A végleg távozó Patrick Mevoungou-t a Mezőkövesd, Denis Klinart a Maribor, korábbi védőnket, Tar Zsoltot az ETO, Stipe Bacelic-Grgicet a Slaven Belupo szerződtette. Az átigazolási időszak hajrájában további két futballista vett búcsút Felcsúttól: Molnár Gábor kölcsönbe Mezőkövesdre, Márkvárt Dávid Diósgyőrbe igazolt.

Ennyi távozó mellé természetesen számos érkező társul. Az első csapathoz felkerült Bokros Szilárd, a Haladástól csatlakozott a 17 éves Kiss Tamás, a Balmazújvárostól Bachana Arabuli, klubunktól háromszoros bajnokunk, Szolnoki Roland. Augusztus végén, szeptember elején nemcsak elmentek, de jöttek is játékosok a felcsútiakhoz: így tett Bryan de Jesús (El Nacional, Kolumbia), Jan Vlasko (Spartak Trnava), Benedik Mioc (NK Osijek), Jozef Urblík (Jihlava) és a Vidivel nemrég szerződést bontó Varga József.

A nyári igazolások közül Kiss Tamás mind a hétszer lehetőséghez jutott, Arabuli 5 meccsen 187 percet töltött a pályán, de debütált már Bokros, Mioc és Vlasko is. Összességében Heris és Trajkovski játszotta a legtöbbet - mind a 630 percet -, de Radó is 7 találkozón futballozhatott. Az együttes 7 találatát 7 különböző labdarúgó jegyzi, a kanadai táblázatot viszont az eddig 121 percnyi lehetőséget kapó Vlasko vezeti 2 gólpasszal.

A transfermarkt.de portál a csapat összértékét 8,85 millió euróra taksálja, ami a Vidi és a Fradi után a 3. legmagasabb Magyarországon. A legtöbbet Mioc (750 ezer euró), Knezevic (700 ezer euró) és Varga József (600 ezer euró) éri.

Mostani keretükből Braniszlav Danilovics, Varga József, Szolnoki Roland és Nagy Zsolt futballozott egykor a Vidinél.

Ami az InStat-pontszámokat illeti, az 5, lezárt fordulóban egyedül Ulysse Diallo harcolta ki magának a forduló csapata-tagságot a DVTK elleni döntetlen alkalmával. Az átlagpontszámok tekintetében Zsidai (231) vezet, őt Danilovics (230) követi, Trajkovski (228) a 3. helyen áll.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek