fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2018. September 03. Monday, 10:16 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
Gól nélküli döntetlen Ménfőcsanakon

Kevés helyzet, de nagy küzdelem jellemezte a Vidi II vasárnapi bajnokiját.

Második csapatunk vasárnap délután az újonc Ménfőcsanak otthonába látogatott. A hazaiak a legutóbbi fordulóban 1-0-ás vereséget szenvedtek Komáromban, azt megelőzően viszont 52 bajnokin maradtak veretlenek. Ménfőcsanakról az elmúlt két évben egyetlen csapat sem távozott 3 bajnoki ponttal, úgyhogy igen nehéz találkozó várt Tímár Krisztián fiatal együttesére, melyben ezúttal az NB I-es keretből Hársfalvi, Szabó, Mocsi és Hadzic játékára számíthatott vezetőedzőnk.

Az első játékrészben igazán nagy gólhelyzet egyik kapu előtt sem adódott, kiegyenlített, küzdelmes focit láthatott a stadionba kilátogató közel 300 néző. A 25. percben Kojnok sérült meg, nem is tudta folytatni a játékot, helyére Komódi állt be. A hazaiak főleg pontrúgásokból próbáltak veszélyeztetni, míg a mieink gyors kontrákat vezettek, de egyik kapusnak sem kellett komolyabb védést bemutatnia az első félidőben.

A második játékrészben mindkét együttes megszerezhette volna a hőn áhított győztes találatot. Az 57. percben Galacs tört egyedül kapura, lövés helyett a passzt választotta, Komódit hozta játékba, aki 14 méterről kapura lőtt, a hazai kapus nagy bravúrral a felső lécre tornázta a labdát. A 68. percben egy szöglet utáni fejest kellett hasonlóan nagy bravúrral védenie Hársfalvinak, kapusunk a bal felső sarokból tornázta ki a labdát. A 90. percben megfogyatkozott csapatunk, Tarnóczit második sárga lappal állította ki a játékvezető.

A látottak alapján igazságos döntetlen született, egy küzdelmes, kevés helyzetet hozó találkozón, melyen azonban mindkét kapusnak be kellett mutatnia egy-egy nagy bravúrt. A Vidi II legközelebb vasárnap délelőtt a III. Kerület ellen lép pályára a Sóstói Stadionban.

Photo: kisalfold.hu
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek