Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Szombaton a Sopron elleni Magyar Kupa-találkozóval elrajtol a 2018-19-es szezon.

Az NB II-ben 2017-18-ban ezüstérmes felnőtt női csapatunk július 9-én kezdte el a felkészülést az új idényre, így mostanra több mint egy hónapja folyik a munka. Augusztus 11-én, szombaton 15 órakor elérkezik az első tétmérkőzés ideje is.
"A csapat készen áll az új szezon új kihívásaira, a nyáron érkezők és visszatérők beépültek a csapatba, így minden adott ahhoz, hogy sikerrel vegyük a FÖRCH Magyar Kupa, később pedig a bajnokság jelentette akadályokat. Az első ilyen az augusztus 11-i, SC Sopron elleni hazai kupameccs, amit továbbjutás esetén a Pápai ELC-Nyárád elleni ütközet követ jövő szombaton" - fogalmazott Gajdóczi Tibor.
A felkészülés eredményeiről Róth Magdolna, női szakági koordinátor számolt be a molvidi.hu-nak.
"Az elmúlt hetek során heti hét edzéssel - kedden és csütörtökön duplával - készültünk, valamint összesen három felkészülési találkozót vívtunk. Az NB II-es Kelen SC felnőtt és U19-es csapatával egyaránt összecsaptunk és mindkétszer győztesen hagytuk el a pályát. Az NB I-be idén feljutott és immáron külföldieket is soraikban tudó St. Mihály csapatával is mérkőztünk, félidei 0-0 után 4-2-re alulmaradtunk, ami rendkívül tisztes helytállást jelent, főleg, hogy a Vidiből 3-4 kulcsjátékos is hiányzott. A szegediekkel azt is megbeszéltük, hogy az őszi pihenőidőszakban ismét edzőmeccset játszik majd egymással a két csapat" - nyilatkozta Róth Magdolna.

Dr. Kovács Tibor csapatorvos számolt be a Vidi sérültjeinek állapotáról.

Így szerepeltek eddig a Vidi kölcsönjátékosai.

A fiatal támadó a Siófok és a Vasas után Debrecenben bizonyíthat.

A vasárnapi, Puskás Akadémia FC elleni bajnokinkon kívül a jövő heti, DVTK elleni hazai meccsünket is élőben közvetíti a tv.

Csapatkapitányunk három ponttal távozna a Pancho Arénából vasárnap este.

Augusztus 10. munkanap, így hivatalos szurkolói üzletünk 10 órától 17:30-ig nyitva tart.