Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A MOL Vidi FC 2018-ban már harmadjára érdekelt a legrangosabb európai kupasorozat párosításainak hivatalos kialakításában. Kérdezz-felelek és tudnivalók az augusztus 6-án, hétfőn 12 órától rendezendő sorsolásról.
Együttesünk az egész BL-selejtezősorozat (bajnoki ág) második legmagasabb koefficiensével rendelkező bolgár PFC Ludogorets hazai pályán történő 1-0-s legyőzésével és ugyanilyen különbségű kiejtésével biztosította helyét a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében, ahol a svéd Malmö FF vár ránk. A kupanyárnak azonban semmiképp sem lesz vége az északiak elleni párharccal, hiszen mind továbbjutás, mind kiesés esetén legalább egy kör vár még a Vidire. Az, hogy a playoff-körökben mely gárdákkal nézhet szembe a csapat, az augusztus 6-i sorsoláson dől el.
Hány párharcot kell még nyernie a Vidinek a biztos őszi csoportkörhöz?
A MOL Vidi FC-nek két párharc után minden esélye megvan, hogy 2018 őszén akár a Bajnokok Ligája csoportkörében is szerepelhessen. Ehhez csapatunknak a Malmö FF kiejtését követően még egy ellenfélen túl kellene jutnia.
Az Európa Liga csoportköréhez elég egy párharcot megnyerni, de azt két úton is megtehetjük. A Malmö legyőzésével a Vidi a BL playoff-körébe jutna, ahonnan akkor is az Európa Liga csoportkörébe "esik át", ha ott alulmarad. A második út az Európa Liga playoff-körén keresztül vezet, erre pedig akkor van esélyünk, ha a svéd gárda ugyan kiejt minket, de az EL-ben aztán sikerül felülkerekedni a szembe jövő riválison.
Mikor derül ki, hogy kivel játszhatunk a Malmö után?
Az UEFA a Bajnokok Ligája playoff-körének sorsolását augusztus 6-án, hétfőn 12 órától tartja nyoni központjában; míg az Európa Ligáé szintén hétfőn, 13:30-as kezdettel lesz. Mindkét esemény élőképpel követhető lesz az uefa.com-on, de itt a molvidi.hu oldalon is beszámolunk a fejleményekről.
A Ludogorets koefficiense a második legjobb a 42 bajnok közül, akiket kaphattunk a selejtezők során. Őket kiejtettük, ez azt jelenti, hogy innentől kiemeltek leszünk a BL-ben?
Sajnos nem. A Ludogorets együtthatóját a július 23-i sorsoláson már "megkaptuk", a Malmö a nem kiemeltek közé tartozott. Hétfőn a svédek koefficiensét "kapjuk", ami ugyan szintén magasabb, mint a Vidié (14, a miénk 4.25), de ez sem elég ahhoz, hogy a playoff-körben kiemeltként számoljanak a párharc továbbjutójával.
Tehát esetleges kiesés esetén az Európa Ligában sem lennénk kiemeltek?
De igen! Minden csapat, amely a Bajnokok Ligájából "átesik" az EL-be, az első párharcában kiemeltként várhatja a sorsolást.
Kik közül kaphatunk ellenfelet a BL-ben?
Ahogy telnek a körök, egyre szűkül a lehetséges riválisok köre is, most már elég jól behatárolható, mely gárdákkal játszhatunk, főleg a Bajnokok Ligájában.
A BL-playoffban ugyanis már csak 4 párharcot rendeznek, összesen 7 lehetséges ellenféllel. A legegyértelműbb a rivális kiléte akkor lenne, ha a PSV Eindhovent kapnánk, hiszen a hollandok a 3. körben még nem csatlakoznak a küzdelmekhez, nem eshetnek ki, biztosan velük néznénk farkasszemet továbbjutásunk esetén.
Rajtuk kívül az osztrák FC Red Bull Salzburg, a skót Celtic Glasgow FC és a kazah FC Astana csapatait tartalmazó párosítások továbbjutói közül kerül ki ellenfelünk, akár a felsoroltak, akár riválisaik lépnek a playoff-körbe. A párharcok a harmadik selejtezőkörben az alábbiak:
• FC Red Bull Salzburg (AUT) - KF Shkendija (MKD)
• Celtic Glasgow FC (SCO) - AEK Athens FC (GRE)
• FC Astana (KAZ) - GNK Dinamo Zagreb (CRO)
És az EL-ben ki jöhet szembe?
Az Európa Ligában egy kissé szélesebb a "választék", már csak azért is, mert a kiemelt és nem kiemelt csapatok száma nem lesz egyenlő (természetesen előbbiek vannak kevesebben), de az biztos, hogy csak a bajnokok közül, azaz az idényt a BL-selejtezőkben kezdők közül kaphatunk ellenfelet.
Mivel a BL 3. körében 6 párharcra kerül sor, értelemszerűen 6 gárda "esik át" az EL-playoffba is, ők alkotják majd a kiemeltek sorát. BL-búcsúnk esetén a Vidi is ezt a tábort erősíti majd.
A nem kiemeltek között a hétfői sorsoláson 10 párharc 20 csapatának neve áll majd, mégpedig az alábbiak:
• PFC Ludogorets (BUL) - HSK Zrinjski Mostar (BIH)
• KP Legia Warszawa (POL) - F91 Dudelange (LUX)
• Alashkert FC (ARM) - CFR Cluj (ROM)
• NK Olimpija Ljubljana (SVN) - HJK Helsinki (FIN)
• Sheriff Tiraspol FC (MDA) - Valur Reykjavík (ISL)
• Cork City FC (IRL) - Rosenborg BK (NOR)
• FK Spartaks Jurmala (LTA) - FK Suduva Marijampole (LTU)
• The New Saints FC (WAL) - FC Midtjylland (DEN)
• Hapoel Beer Sheva FC (ISR) - APOEL Nicosia FC (CYP)
• FK Torpedo Kutaisi (GEO) - FK Kukesi (ALB)
Az UEFA két csoportot hozott létre a bajnoki ágon, mindkét csoportban 3-3 párharc vesztese kiemeltként várhatja a sorsolást (köztük lesz a Malmö FF - MOL Vidi FC párharc vesztese is). A mi csoportunkban az alábbi párharcok győztesei közül kap ellenfelet a Malmö - Vidi vesztese:
Ezek közül a csapatok közül kerül majd ki a Malmö FF - MOL Vidi FC párharc vesztesének az ellenfele:
- Ludogorets (BUL) - Zrinjski (BIH)
- Sheriff (MDA) - Valur (ISL)
- Spartaks Jurmala (LVA) - Suduva (LTU)
- TNS (WAL) - Midtjylland (DEN)
- Torpedo Kutaisi (GEO) - Kukës (ALB)
Mikor lesznek a mérkőzések?
A Bajnokok Ligája playoff-körének időpontjai augusztus 21-22. és augusztus 28-29; míg az Európa Ligáé augusztus 23. és augusztus 30. A pontos időpont természetesen csak később alakul ki.
Hol kezdődik a párharc?
Az a csapat kezdi hazai pályán a párharcot, amelynek a nevét előbb sorsolja ki az UEFA.
Klubunk legendás hátvédje bízik benne, hgy csapata élvezi majd az NB I légkörét.
Ismét a MOL Aréna Sostóban lép pályára a csapat.
Legutóbb a Fradi elleni idegenbeli győztes kupameccsünkön találkoztunk a rutinos sporttárssal.
Nyári a 2019-20-ban azonban továbbra is a Haladásnál, Halmai pedig a Budaörsnél futballozik majd.
Középpályásunk azt is kiemelte, hogy az egész csapat nagyon boldog amiatt, hogy végre ismét a MOL Aréna Sóstóban fogadhatjuk ellenfeleinket.
Disztl László és Waltner Róbert csapata kevés helyen változott az új idényre.