Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az InStat futballelemző cég számításai szerint középhátvédünk nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt a továbbjutást hozó mérkőzésen.
A MOL Vidi FC szerdai, Ludogorets elleni 1-0-s összesítésű BL-továbbjutása több szempontból is történelmi jelentőségű mind klubunk, mind a magyar futball szempontjából, azonban néhány játékosunk egyénileg is szép mérföldkövekhez érkezett vidis karrierjében.
Stopira utolérte Szalait, Kovács a top30-ban*
Kovács István lejátszotta 215. vidis tétmérkőzését, ezzel utolérte egykori csatárunkat és vezetőedzőnket, Horváth Ferencet és a három külön időszakban is klubunknál játszó Kuttor Attilát, valamint egyúttal belépett az első 30, legtöbbször szerepet kapó labdarúgó közé. Stopira a szerdaival 177 meccsnél jár, ő a 47. pozícióban Szalai Tamást, azaz jelenlegi másodedzőnket érte utol, Juhász Roland mögöttük a 49. helyet foglalja el.
Nemzetközi kupameccsek számában tovább erősítette vezető pozícióját Vinícius Paulo (33 találkozó), mögötte a mostani párharcot követően 2. Stopira (26), Kovács István a következő pályára lépésével felléphet a dobogóra (24-gyel Végh Tibor és Szolnoki Roland állnak). Pátkai Máté 20. vidis BL-, illetve EL-selejtezőjén van túl.
Az InStat szerint Vinícius a legjobb
Az InStat futballelemző cég által kialakított, rengeteg tényezőt figyelembe vevő pontszámítást a fordulók álomcsapatainak kialakításakor a molvidi.hu is rendszerint felhasználja, de természetesen nemcsak a bajnokik, hanem a BL-selejtezők is analizálásra kerülnek.
A Ludogorets elleni szerdai visszavágón az InStat pontszámítása szerint együttesünk - és egyben a mezőny - legjobbja 278-as értékével Vinícius Paulo volt, akit Kovácsik Ádám (268) követ, a képzeletbeli dobogóra még Stopira (260) fért fel. A bolgárok legjobbja a kapus Renán (250) lett, akit egyedül Marcelinho (249) közelített meg, a harmadik helyezett már tisztes távolságra van (Moti és Dyakov, 225).
*Statisztikáink 1957-ig, azaz a legelső NB-s szezonunkig visszamenőleg értelmezendők.
Sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. 2018 augusztusában bebiztosítottuk a magyar labdarúgás elmúlt 6 évének első, csapatunk második nemzetközi kupa-csoportkörét.
A Ludogorets elleni hazai visszavágón kaptuk a legmagasabb átlagértékelést.
Statisztikai érdekességek a szerdai sikerről.
A mindent eldöntő gólt szerző középpályásunk közvetlenül a lefújást követően nyilatkozott honlapunknak.
A két vezetőedző értékelte a Vidi-Ludogorets találkozót.
Anel Hadzic góljával 1-0-ra nyertünk a szerda esti BL-visszavágón, a svéd Malmö következik a harmadik selejtezőkörben.