Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A keddi találkozóra 125, illetve 200 svéd koronába kerülnek a jegyek.

Csapatunk kedd este a svéd Malmö vendége lesz a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén. Az összecsapásra a 23350 fős Swedbank Stadionban kerül sor.
Szurkolóink a mérkőzés napján a helyszínen tudnak belépőt vásárolni. 6 év alatt a belépés ingyenes, a 6-20 év közöttiek 125 svéd koronáért (nagyjából 4000 forint), a 20 év felettiek 200 koronáért (nagyjából 6500 forint) juthatnak jegyhez.

A vendégszektorban büfé áll majd rendelkezésre, ahol készpénzzel és kártyával is fizethetnek. A csapatot elkísérőknek külön parkolót nem biztosítanak a hazaiak.
Malmö közúton 1300 km távolságra van Székesfehérvártól, amit autóval - forgalomtól függően - kb. 15 óra alatt lehet megtenni. Repülővel kevesebb mint két óra az út Budapestről, ha közvetlenül Malmőbe utazunk. (Lehetséges vonal még a Budapest-Koppenhága (Dánia) út repülővel, ahonnan mindössze 40 km-re van Malmö.)

Szerencsésen hazaért a csapat Svédországból
BL @ 2018. Augusztus 08.
A Vidi gépe 1.15-kor landolt Budapesten.
Loic Nego: "Le a kalappal a csapat előtt"
BL @ 2018. Augusztus 08.
Francia védőnk szerint jól játszottunk kedd este, de a célunkat még nem értük el.
Marko Nikolics: "Még semmi nem dőlt el"
2018. Augusztus 07.
A két vezetőedző értékelte a Malmö-Vidi mérkőzést.
Döntetlen a Malmö otthonában - Nego gólja sokat érhet a visszavágón
TUDÓSÍTÁS @ 2018. Augusztus 07.
Csapatunk végig egyenrangú partnere volt a svéd bajnoknak, aki Christiansen találatával a 62. percben vezetést szerzett, de 10 perccel később Nego egyenlített. A második meccs előtt továbbjutásra áll a Vidi!
Uwe Rösler: "Kemény párharc előtt állunk"
2018. Augusztus 07.
A hazaiak német vezetőedzője szerint csapatunk fantasztikusan védekezett a Ludogorets ellen.
Marko Nikolics: "A nagy dolgokat sosem adják könnyen"
2018. Augusztus 07.
Vezetőedzőnk bízik abban, hogy a csapat újabb nagy lépést tesz az álmaink felé.



















