Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A csapat a délutáni pihenőt követően, helyi idő szerint 19 órától fog edzeni a Ludogorets stadionjában.
A MOL Vidi FC délelőtt fél 10-kor indult Budapestről Várnába, ahova közel másfél órás repülést követően szerencsésen meg is érkezett. A tengerparti városból még egy órás buszút várt csapatunkra, majd helyi idő szerint 14 óra után néhány perccel elfoglalhatták a játékosok és a szakmai stáb tagjai a szállásukat. Marko Nikolics és Danko Lazovics számára minden ismerős lehetett, hiszen vezetőedzőnktől megtudtuk, hogy 2014-ben ugyanitt szállt meg a Partizan, amikor a Ludogorets ellen játszott a BL-ben.
A kora délutáni ebédet követően néhány órát pihenhetnek a játékosok, a 19 órakor kezdődő edzésre ugyanis 17:30-kor indul a Vidit szállító különbusz. Sumentől körülbelül 45 percre található a Ludogorets otthona, Razgrad. A körülbelül 1 órásra tervezett edzés végén a csapat visszautazik a szállodába, majd a vacsora után nyugovóra térnek a játékosok, hiszen holnap este nagyon nehéz találkozó vár a Vidi-re.
Kapusunk szerint megnőtt az esélyünk a továbbjutást illetően.
Hosszú nap van a játékosok mögött, de délután már újabb edzést vezényel a keretnek a szakmai stáb.
A két vezetőedző értékelte a Ludogorets-Vidi mérkőzést.
A Ludogorets sok helyzetet kidolgozott, de a Vidi remekül védekezett, és bizakodva várhatja a jövő heti visszavágót.
Minden mezőnyjátékosa egészséges a hazaiaknak.
Vezetőedzőnk bízik abban, hogy a csapat képes jó eredményt elérni.