Tavaszi bérleteseinknek elővásárlási lehetőséget biztosítunk. Július 19-én, csütörtökön indul a jegyértékesítés! Őrizzék meg jegyüket, érdemes!

A MOL Vidi FC 1-1-es luxemburgi döntetlenje után hazai pályán elért 2-1-es győzelmével - összesítésben 3-2-vel - sikerrel vette a Bajnokok Ligája selejtezőinek első körét. A második fordulóban a bolgár PFC Ludogorets lesz ellenfelünk, az pedig már a június 20-i sorsoláson eldőlt, hogy az odavágóra idegenben, a visszavágóra a Pancho Arénában kerül sor. Az első mérkőzés időpontja július 25. (magyarországi idő szerint) 19:00 óra, a második mérkőzésé augusztus 1. 20:00 óra.
Kérjük szurkolóinkat, hogy mindenképp elővételben vásárolják meg a belépőjüket, így nem csak a helyszíni jegyárnál kedvezményesebben juthatnak hozzá, de elkerülhetik a mérkőzésnapi sorbanállást is!
A BL-jegyinformációkkal és helyszínekkel kapcsolatos tudnivalókat itt gyűjtöttük össze!
Elővásárlási lehetőség - Őrizze meg jegyét, érdemes!
Azon szurkolók számára, akik tavaszi bérlettel rendelkeztek, július 19. és 24. között elővásárlási lehetőséget biztosítunk a Ludogorets elleni összecsapásra.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a mérkőzésre váltott jegyüket lehetőség szerint őrizzék meg, mivel a későbbi körök folyamán ennek felmutatásával juthatnak majd elővásárlási lehetőséghez!
Tudnivalók a második selejtezőkörre
2018-as tavaszi bérlettel rendelkező szurkolóinknak elővásárlási lehetőséget biztosítunkjúlius 19. és július 24. között, amennyiben bemutatják bérletüket! Fontos, hogy a bérletnek és a jegynek azonos névre kell szólnia! A bérletes helyeket július 24-én, 17:30-kor felszabadítjuk, ettől az időponttól kezdve minden szabad helyre lehet majd vásárolni, addig tavaszi bérlettel nem rendelkező szurkolóink a többi helyre tudnak jegyet váltani.
| Bajnokok Ligája-selejtező (Q2) JEGYÁRAK | Elővételben vagy online | Mérkőzésnapon a helyszínen |
| Teljes árú | 2800 | 5600 |
| Kedvezményes (hölgy, nyugdíjas, diák) | 2000 | 4000 |
| Gyerek, 14 év alatt | 1000 | 2000 |
| Őrizzék meg jegyeiket, érdemes! |
Szurkolóink klubkártyával online is megvásárolhatják jegyüket a PFK Ludogorets elleni találkozóra, az alábbi linkre kattintva:
| Online ide kattintva vásárolhatja meg belépőjét! |
|---|
A Bajnokok Ligája mérkőzéseire a fenti jegyárak a hazai szektorban található helyekre érvényesek. Az online és TEX partnereknél történő elővételi vásárlás során a hazai szektorokba vidis klubkártya, a 4J szektorba MLSZ futballkártya vagy más csapatok klubkártyája szükséges.

Jegyvásárlás:
A legfontosabb dátumok
| KÖR | SORSOLÁS DÁTUMA | ELSŐ MÉRKŐZÉS | VISSZAVÁGÓ |
| 1. | Június 19. | Július 10. | Július 17. |
| 2. | Június 19. | Július 25. | Augusztus 1. |
| 3. | Július 23. | Augusztus 7-8. | Augusztus 14-15. |
| Playoff | Augusztus 6. | Augusztus 21-22. | Augusztus 28-29. |