Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Válogatott védőnkkel beszélgettünk hosszabban eddigi pályafutásáról, emlékezetes mérkőzésekről, egy páros piros lap történetéről és a vidis célokról is.
- Baján születtél, ahonnan érkeztek már legendás futballisták a Vidibe a Disztl-testvérek személyében. Miért pont a futballt választottad?
Mondhatjuk azt, hogy a futball választott engem, hiszen olyan családba születtem, ahol szinte mindenki futballista volt. Nagypapám és édesapám is focizott, sőt a bátyám is. Úgyhogy nem kellett azon sokat gondolkoznom, hogy milyen sportot is válasszak magamnak. Hét éves lehettem, amikor elkezdtem megismerkedni a labdarúgás alapjaival szülővárosomban, Baján. Természetesen nagyon büszke vagyok arra, hogy olyan kiváló labdarúgók származnak Bajáról, mint a Disztl-testvérek. Nagyon jó lenne hasonló utat bejárni, mint ami nekik sikerült.
- 14 éves korodban kerültél el Bajáról, hogy alakult ezt követően a pályafutásod.
Így van, az U15-ös bajnokságot már az MTK játékosaként kezdtem el. Egy évet Budapesten, hármat pedig Agárdon, az akadémián töltöttem. 2014-ben, 20 évesen debütáltam az élvonalban egy Budapest Honvéd - MTK bajnokin, de nem sikerült beverekednem magam a csapatba, így legtöbbször a tartalék együttesben és az U21-es csapatban szerepeltem. A következő szezont az akkor az élvonalban szereplő Dunaújvárosban kezdtem el, fél évig játszottam ott kölcsönben, majd 2015 év elején az NB II-be igazoltam a Vasashoz, szintén kölcsönbe. Tóth Andrásnak nagyon sokat köszönhetek, ő volt akkoriban az angyalföldiek másodedzője, korábban pedig ugye a Vasas balhátvédje volt, így rendkívül sokat tudott nekem segíteni. Rajta kívül Szanyó Károly akkori vezetőedzőnek is hálás vagyok azért, hogy megadta számomra a bizonyítási lehetőséget. Szerencsére tudtam vele élni, így a féléves kölcsönszerződés végén megvásárolt a Vasas az MTK-tól.
- Mondhatjuk, hogy eddigi pályafutásod egyik legnagyobb sikere, hogy az utánpótlás-válogatottban csapatkapitány lehettél?
Valóban, nagyon büszke vagyok arra, hogy az akkori szövetségi edző, Robert Kilin engem jelölt ki csapatkapitánynak. Amikor gyerekként Baján a csatorna melletti "placcon" focizgattam, álmodni nem mertem olyat, hogy egyszer majd válogatott mez és csapatkapitányi karszalag lesz egyszerre rajtam. A mai napig megvan egyébként az a válogatott mez és a csk-szalag is, melyet nagy kincsként őrzök otthon, Baján.
- Van kedvenc mérkőzésed, melyen játszottál és valami miatt emlékezetes maradt számodra?
Az egyik legemlékezetesebb mérkőzésemet az U21-es válogatottban játszottam Portugália ellen Gyirmóton. A portugálok már 3-1-re is vezettek, onnan azonban sikerült felállnunk, és végül 3-3-as döntetlent értünk el ellenük. Ez óriási eredmény volt számunkra. Ugyancsak emlékezetes az a két évvel ezelőtti FTC - Vasas bajnoki, melyet idegenben 2-1-re nyertünk meg úgy, hogy a győztes gólunkat Pavlov szerezte az utolsó pillanatban. És persze az első NB I-es találatomat sem fogom sosem elfelejteni, melyet az Újpestnek lőttem a 90. percben, és azzal győztünk 3-2-re.
- Könnyen sikerült beilleszkedned a Vidibe?
Igen, mondhatjuk, hogy teljesen zökkenőmentesen be tudtam illeszkedni. Nagy segítség volt számomra, hogy több játékost is ismertem korábbról, Tamás Krisztiánt és Géresi Krisztiánt az utánpótlás-válogatottból, Varga Józsefet, Kovácsik Ádámot és Fiola Attilát a felnőtt válogatottból, de ellenfélként szinte mindenkivel találkoztam már a pályán.
- Többek közt Danko Lazoviccsal is.
Igen, tudom mire gondolsz (nevet). Tavaly tavasszal Felcsúton játszottunk egymás ellen, és egy teljesen ártalmatlan szituációt követően mindkettőnket kiállított Szabó Zsolt. Nekem ráadásul egymás után kétszer is felmutatta a piros lapot (nevet). A fegyelmi tárgyaláson találkoztam Dankoval és csak jót nevettünk az egészen, a mai napig nem tudjuk, miért lettünk kiállítva. Később egyébként volt alkalmam tisztázni a helyzetet a játékvezetővel is, aki utólag elnézést kért, ő ugyanis úgy látta, hogy én megütöttem Lazovicsot, de a videófelvételek alátámasztották, hogy ilyenről szó nem volt, és a fegyelmi tárgyalást követően meg is felezték a négy meccsre szóló eltiltásomat. Amikor itt a Vidiben először találkoztam Dankoval, egymásra néztünk, és elnevettük magunkat, majd lepacsiztunk, szóval semmiféle tüske nincs egyikünkben sem.
(A páros kiállítás 2:59-től látható a videón)
- Van futballista példaképed?
Példaképnek nem nevezném, de Marcelo játékát nagyon szeretem. Nem titok, a vb-n is Brazíliának szurkoltam, de most, hogy ők már nincsenek versenyben, vasárnap a horvátoknak fogok szurkolni a döntőben.
- Milyen célkitűzésekkel érkeztél a MOL Vidi FC-be?
Nem is lehet kérdés, hogy milyen célokkal érkeztem Székesfehérvárra. Úgy gondolom, a bajnokcsapathoz az ember csukott szemmel is aláír, úgyhogy én sem gondolkodtam egy percet sem, amikor jött a lehetőség. Tudom, hogy nagyon nehéz lesz beverekednem magam a csapatba, hiszen az ország talán legjobb balhátvédjével kell felvennem a versenyt, de úgy gondolom, ebből a versenyhelyzetből a Vidi csak profitálhat, ahogy én is, hiszen ez mindenképp a fejlődésemet fogja szolgálni. Nagyon furcsa volt azt tapasztalni, hogy micsoda különbségek vannak a Vasas és a Vidi között. Az ember úgy érzi magát, mintha külföldön lenne. Kiváló körülmények közt készülhetünk, tökéletes pályákon edzünk minden nap, és a csapatot körülvevő stáb is nagyon profi.
Szabó József Partizannak lőtt négy gólja óta először sikerült legalább három találatot szereznie klubunk egy labdarúgójának európai színtéren.
Kapusunk és védőnk is edzésen sérült meg, állapotukról dr. Kovács Tibor adott tájékoztatást.
Védőnk azt mondta, a csapat már a párhac első mérkőzésén megnyugtató előnyt akar szerezni.
Szélsőhátvédünket kérdeztük a Beijing Renhe elleni döntetlen után.
Válogatott balhátvédünk a Miklósi Kölyök Futball Club meghívására látogatott el az U7-U13-as korosztályokhoz.
A 24 éves hátvéd a Vasastól érkezik Székesfehérvárra.