Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A hazaiak német vezetőedzője nem feltett kézzel érkezik a selejtezőkre.
Bár sajtótájékoztatót nem tartott ellenfelünk a találkozó előtt, az F91 Dudelange vezetőedzője, Dino Toppmöller megkeresésünkre készséggel állt a molvidi.hu rendelkezésére. A korábbi leverkuseni sikeredző, Klaus Topmöller 37 esztendős fia két éve irányítja mai ellenfelünket, ez idő alatt pedig két bajnoki címet és egy luxemburgi-kupagyőzelmet ünnepelhetett.
"Viszonylag rövid, három és félhetes felkészülés után érkeztünk el a mérkőzéshez. Úgy gondolom, hogy készen állunk a Vidi elleni találkozóra, bízom benne, hogy ez a játékosaim teljesítményén is látható lesz majd. Tudjuk persze, hogy egy nagyon jó ellenféllel kerültünk szembe, mondhatom azt is, hogy jobbak nálunk, de éppen ettől lesz számunkra ez a párharc egy nagyon szép kihívás. Nem könnyű a sok új játékost gyorsan beépíteni, hiszen megvolt már a felkészülés előtt a megszokott játékstílusunk. Nem is szeretném elmondani most előre, hogy mennyi új igazolás kap majd szerepet, de nem is ez a lényeg. Eddig is jó csapatunk volt és bízunk benne, hogy az újak mind tudnak majd valami extrát hozzátenni a szereplésünkhöz a meccsek során" - mondta az F91 Dudelange vezetőedzője a 18:00 órakor kezdődő BL-selejtező előtt.
Szurkolói információk az F91 Dudelange elleni találkozóra.
A luxemburgi mérkőzést végigjátszó hátvéd reméli, a mostani tapasztalatokat fel tudjuk használni a visszavágón.
Szerda hajnalban térhettek nyugovóra a játékosok a luxemburgi BL-selejtező után.
Kapusunk önkritikusan elismerte hibáját a luxemburgi gólnál – de ne felejtsük, több nagy védése is volt a találkozón.
A két vezetőedző értékelte a Dudelange-Vidi mérkőzést.
Huszti góljára válaszolni tudtak a hazaiak, 1-1-gyel várjuk a visszavágót.