Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Válogatott középpályásunk értékelte a mögöttünk lévő szezont, és arról is beszélt, mit vár a júliusban kezdődő nemzetközi kupasorozattól.
"Nem volt hosszú a szünetem, hiszen a szezon végeztével azonnal mentem a válogatottba. Természetesen nagy öröm számomra, hogy ezúttal is kaptam meghívót a nemzeti csapatba, bízom benne, hogy a jövőben is számít rám a szövetségi kapitány. Nyaralásra mindössze egy hetem volt, Balatonfüreden pihentünk a családommal. Hétfőn már kezdődik is számunkra az ausztriai edzőtábor, ahol nemcsak az új NB I-es szezonra, hanem az előttünk álló nemzetközi kupasorozatra is készülni fogunk. Persze ilyenkor mindenki elmondja, hogy milyen klassz lenne bejutni akár a BL, akár az EL csoportkörébe, de reálisan nézve az azért jól látszik, hogy a BL csoportkörbe már jóval nehezebb kvalifikálnia magát egy magyar csapatnak, mint eddig. Ettől függetlenül úgy állunk neki a kupasorozatnak, hogy szeretnénk minél tovább jutni. Az előző szezonról is szeretnék mondani pár szót, ugyanis nagyon nagy boldogsággal tölt el, hogy megnyertük a bajnokságot! Gyakorlatilag az első pillanattól kezdve fej-fej mellett haladtunk a Ferencvárossal, hol a fővárosiak vezettek, hol pedig mi. Úgy gondolom, a végén nüanszok döntöttek a javunkra, ezek közül a legfontosabbnak azt tartom, hogy jobban egyben voltunk, mint a Fradi, ez pedig elég volt az aranyérem megszerzéséhez. Természetesen év közben ennél jóval több dologra szükségünk volt, nemcsak egyénileg voltak kiemelkedő teljesítmények, de nagyon sokszor csapatként is remekül működtünk, és ez mindenképp biztató a jövőre nézve is" - nyilatkozta honlapunknak Pátkai Máté.
Wales ellen is győztes gólt szerző középpályásunk szerint az ehhez hasonló meccsekért érdemes felkelni reggelente.
Horvátország után Walest is a MOL Vidi FC játékosának góljával vertük!
A horvátok ellen győztes gólt szerző középpályásunk szerint arra kell törekednie a magyar válogatottnak, hogy csak a második mérkőzésünkön boruljon a papírforma.
Pátkai Máté, Kovácsik Ádám, Fiola Attila, Vinícius Paulo és Kovács István kaptak meghívót Marco Rossitól.
Pátkai Máté DVSC elleni, március végi meccsére kapott pontszáma lett a legmagasabb a védekező középpályások között; Juhász a középhátvédek, Nego a jobbszélsők közül szerepelt a legtöbbször a forduló csapatában.
A Sportmajális alkalmából négy válogatott játékosunkkal lehetett találkozni.