
A tavalyi, jubileumi FEZEN - mely minden korábbi nézőcsúcsot megdöntött - a nosztalgia jegyében zajlott, 2018 viszont az újdonságok éve lesz.
Péntek délután a Hotel Magyar Király előtti téren tartott sajtótájékoztatót a FEZEN főszervezője, Kovács "Tóni". Az eseményen részt vett még Móra Gabriella, a Fonó Budai Zeneház vezetője, Csóra Renáta fitneszedző, városunk polgármestere, dr. Cser-Palkovics András, a WellHello frontembere, Karácson Tamás - vagy ahogy mindenki ismeri, Fluor Tomi - illetve klubunk marketingigazgatója, Várkonyi Ádám.
A Vidi 2011-ben már vendégként részt vett az akkor 15 esztendős fesztiválon, idén azonban minden eddiginél szorosabb lesz klubunk együttműködése a FEZEN-nel. Várkonyi Ádám a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a fesztiválhangulathoz csatlakozva csócsó-bajnokságot rendez a Videoton FC. A csapat külön erre a célra kialakított asztalain rendezik a bajnokságot. „Szeretnénk, ha a mostani bajnokcsapat és régi csapattagok is kilátogatnának majd.” - fogalmazott klubunk marketing igazgatója.
![]() |
Fluor Tomi sem távozott üres kézzel, hiszen egy VID3OTON FC bajnokcsapatos baseball-sapkát kapott ajándékba. |
A FEZEN főszervezője azt is elárulta, hogy az idei fesztiválon jótékonysági gyűjtést szerveznek a Bethesda Gyermekkórház részére, ezen kívül jótékonysági licitálásra is sort kerítenek, egy gitár kerül majd kalapács alá, melyet a legnagyobb FEZEN-sztárok aláírásukkal is ellátnak majd. Ehhez a licitáláshoz klubunk is csatlakozott, Várkonyi Ádám egy "FEZEN 21" feliratú eredeti Vidi-mezt adott át a fesztivál szervezőinek. A harmadik bajnokcsapatunk tagjai által aláírt mezre szintén lehet majd licitálni.