Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Vidi történetének leghosszabb ideig hivatalban lévő egykori elnöke, akinek többek között a Videoton nevet is köszönhetjük, 89 éves volt.

Újabb szomorú hírről értesült a Vidi-család. Kovács Ferenc után klubunk egykori elnöke, korábban játékosa, Bencsik István is elhunyt. Pista bácsi az elmúlt heteket kórházban töltötte, de sokadik infarktusa után már nem tudott megerősödni és hétfő délelőtt távozott közülünk.
Bencsik István Székesfehérváron született 1928. október 27-én. 1943-tól a székesfehérvári ARAK igazolt labdarúgója, 1948-1951 között a péti Nitrogénművek csapatának tagja. 1951-től 1958-ig a székesfehérvári VT Vasas ( a Videoton SC jogelődje) játékosa. 1958-1965 között a VT Vasas labdarúgó szakosztályának vezetője. 1965-1983 között a VT Vasas, majd a névváltozás után a Videoton Sport Club elnöke. 1983-1992 között az elnökség tagja, később a Felügyelő Bizottság tagja.
Szerepvállalása alatt lett NB I-es csapat a Vidiből, javaslatára vette fel a klub a Videoton SC nevet és ő jelölte ki Sóstót is, mint a klub új otthonát. 1974-ben közreműködésével válogatott tétmérkőzést rendeztek Sóstón, 1976-ban bajnoki ezüstérmes lett a csapat. 1978-ban felavatták a Sóstói Stadion új világítását és eredményjelző tábláját. Irányítása alatt kialakult az 1984-85-ös UEFA-kupa-döntős csapat gerince. Tevékenységét ellenszolgáltatás nélkül, társadalmi munkában végezte, hiszen mellette a Videoton gyár pénzügyi osztályának vezetője volt.
A sportban végzett tevékenységéért a legmagasabb, sportért járó állami kitüntetéseket is megkapta, úgy mint a Testnevelési Egyetem Sport érdemérem arany és ezüst fokozatát.
Egyik utolsó interjúját honlapunknak adta 2014 őszén, 86. születésnapja alkalmából.
Nyugodjon békében, Pista bácsi!
Bencsik Istvánt a Videoton FC saját halottjának tekinti.
Június 10-ig zárva tart a VidiShop
2019. Június 04.
Keddtől (június 11.) várja újra a vásárlókat ajándékboltunk.
Vinícius Paulo: "Bízom benne, hogy nagyon sok embernek tudtunk örömet okozni"
2019. Június 03.
Válogatott védőnk értékelte a 2018-2019-es szezont.
5-0-ra nyert és jövőre is az NB III-ban szerepel a MOL Vidi FC II
2019. Június 02.
Második csapatunk simán ütötte ki a Szabadkikötő együttesét, de a lefújás után még bő tíz percig izgulni kellett.
MOL Fehérvár FC címer
2019. Június 01.
Oldalunkon megtalálja a MOL Fehérvár FC arculati elemeit.
Női NB II-rájátszás: álomszerű kezdés után 2-2-es döntetlen
2019. Június 01.
Idegenben lőtt több góllal a Kelen SC harcolta ki az NB I-be való feljutást, azonban van még esély arra, hogy a fehérvári hölgyek is a legmagasabb osztályban szerepeljenek a következő szezonban.
Június 26-án, 10.00-kor temetik Bencsik Istvánt
2018. Június 08.
Klubunk egykori elnökét Sóstón, a római katolikus temetőben helyezik végső nyugalomra.



















