hu en
2018. Június 03. 17:03  -  Vidi.hu
Átvették az aranyérmeket a bajnokcsapat tagjai

Vasárnap délután Székesfehérváron, a Hotel Magyar Király előtt ünnepelte meg a Vidi története harmadik bajnoki címét.

Bár az OTP Bank Liga 2017-2018-as szezonját már május 27-én megnyertük, a hivatalos érem- és kupaátadásra természetesen csak az utolsó forduló után kerülhetett sor. Vasárnap délután Székesfehérváron, a Hotel Magyar Király előtti téren várták a szurkolók a csapatot, akik busszal (és többen gyermekeikkel) érkeztek a helyszínre 15.00 előtt pár perccel. A színpadon Garancsi Istvántól, klubunk tulajdonosától, az MLSZ elnökségi tagjától és az MLSZ munkatársaitól kapták meg sorban az érmeket a játékosok, a szakmai, az orvosi és a technikai stábok tagjai, majd Juhász Roland csapatkapitány emelte magasba a bajnoki serleget. A felnőtt csapat után a Vidi U14-es együttese is átvette az aranyérmeket. A fiatalok szombaton nyerték meg korosztályuk bajnokságát.

A téren felállított kivetítőn kisfilmmel emlékezett meg klubunk a héten elhunyt Kovács Ferencről, majd a kifejezetten erre az alkalomra készített videót láthatta a közönség, amiben a mögöttünk hagyott szezon legnagyszerűbb jeleneteit válogattuk össze.

A Hotel Magyar Király erkélyén is felsorakozott még egyszer a csapat, később pedig levonultak a szurkolók közé játékosaink. A Vidi-drukkerek a színpadra kiállított serleggel is fotózkodhattak.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek