Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az élvonalba először feljutó Vidi egyik alapembere 76 évesen hunyt el.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/23029_ksH3ot7U8g.jpg)
Kerecsényi Lajos 1941. december 13-án született Körmenden. A gépésztechnikus végzettségű labdarúgó először az 1960-61-es évadban szerepelt csapatunkban, majd ezt követően 158 (!) bajnokin segítette a VT Vasast, illetve később Videotont. Oszlopos tagja volt az 1967-ben első alkalommal az élvonalba feljutó csapatunknak. A legmagasabb osztályban 18 alkalommal szerepelt. 1970-ben a Viditől vonult vissza és a 2018. május 16-án bekövetkezett haláláig városunkban élt.
Ott volt tavaly decemberben az NB I-be jutás 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen is. Akkor így foglamazott: "Szeretem most is a labdarúgást, bízom benne, hogy jobb lesz a Vidi, és megnyeri a bajnokságot.”
Kerecsényi Lajost május 24-én, csütörtökön 11 órakor kísérték utolsó útjára a Béla úti temetőben. Klubunk nevében három legendánk, Disztl Péter, id. Horváth Gábor és Szabó József, valamint Németh János utánpótlás technikai vezető búcsúzott tőle.
Nyugodjon békében!
![](_files/news/small/24970_BbjkEIDq1h.jpg)
A szurkolói vonatra 16:40-től lehetséges a felszállás. Szurkolóink csak a III-as kapun keresztül léphetnek be a stadionba. A személygépjárművel érkezők a Lurdy Ház parkolójában és a környező utcákban parkolhatnak.
![](_files/news/small/24966_c6xtKIFqoQ.jpg)
A kispestiek NB I-es ellenfél nélkül jutottak el a döntőig, ahol két játékosuk is utoljára léphet pályára piros-feketében.
![](_files/news/small/24963_mE4MoB0Ugd.jpg)
A bajnoki címről éppen csak lemaradtak, de a kupát megnyerték a Kairat Almatyval.
![](_files/news/small/24968_gmhbvoscf9.jpg)
A Vidi csapatorvosa és sportmasszőre elevenítették fel honlapunknak a 13 évvel ezelőtti győzelem estéjét.
![](_files/news/small/24969_oQekZCjEpX.jpg)
Nego Loic az M4 Sport stábjának nyilatkozott karrierjéről és a szombati kupadöntőről - a teljes interjút szombat este, a kupadöntő felvezető műsorában láthatják a nézők.
![](_files/news/small/24967_C2Wj3vRsMa.jpg)
Az elmúlt hat meccsen veretlenek vagyunk a Honvéd ellen; Elek Ákos már a 2011-es Magyar Kupa-döntőnket is végigjátszotta; ebben a sorozatban is kispesti lehet a gólkirály.