Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az U14-esek és a hölgyek is remek hétvégét zártak.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/22638_yUfHB64NbV.jpg)
Február második felében elkezdődött a bajnokság az utánpótlásban is. Az U19-es és U17-es csapataink már két-két mérkőzésen túl vannak - felemás sikerrel, míg az U14-esek tízgólos győzelemmel ugrottak a tabella élére.
U19 I. osztály 15. forduló
2018. február 17. DVSC-DLA - Videoton FC 3-0 (1-0)
Meglepően sima vereséggel kezdte a szezont az utolsó helyezett DVSC-DLA otthonában a Vidi U19, mely a forduló előtt az 5. helyen állt a 8 csapatos élvonalban. Ősszel hazai pályán Gruber góljával 1-0-ra nyerni tudtunk a Debrecen ellen, ezúttal azonban alulmaradtunk a piros-fehérekkel szemben, akik második győzelmüket szerezték a bajnokságban, és ennek köszönhetően elmozdultak az utolsó helyről, megelőzve az 5 pontos ETO FC-t.
U19 I. osztály 16. forduló
2018. február 24. Videoton FC - Bp. Honvéd 2-1 (2-1)
A debreceni vereséget követően, a szezon talán legnagyobb meglepetését szolgáltatva hazai pályán 2-1-re nyerni tudott U19-es csapatunk a bajnoki címvédő Bp. Honvéd korosztályos csapata ellen. A fővárosiak komoly nemzetközi rutinnal rendelkeznek, hiszen a tavalyi U19-es bajnokság győzteseként részt vehettek az Ifi BL-ben is. A mieinket ezúttal a lehető legerősebb felállásban tudta Toldi Gábor vezetőedző pályára küldeni, hiszen hat játékos az NB III-as keretből (Torvund, Zeke, Ujvári, Molnár, Takács, Tarnóczi) három labdarúgó pedig az NB I-es keretből (Bolla, Szabó, Mocsi) játszott vissza. A 6. percben ugyan a vendégek szereztek vezetést, azonban Gruber és Torvund góljaival még a szünet előtt sikerült fordítanunk, előnyünket pedig a második játékrészben is megőriztük. A veresége ellenére továbbra is listavezető maradt a Bp. Honvéd.
U17 I. osztály 15. forduló
2018. február 17. Videoton FC - DVSC-DLA 1-3 (1-2)
Nem sikerült jól Simek Péter debütálása a Vidi U17-es csapatának kispadján, ugyanis sereghajtó együttesünk hazai környezetben 3-1-es vereséget szenvedett a DVSC-DLA korosztályos csapatától. A 12. percben a vendégek szereztek vezetést, három perccel később azonban Szileszki egyenlíteni tudott, de a folytatásban a debreceniek szereztek újabb gólokat, így végül 3 ponttal távoztak Sóstóról.
U17 I. osztály 16. forduló
2018. február 24. Bp. Honvéd - Videoton FC 0-1 (0-1)
Egy héttel a DVSC-DLA elleni hazai vereséget követően a Bp. Honvéd otthonában lépett pályára Simek Péter együttese. Ősszel a két csapat fehérvári találkozóján sima 4-0-ás fővárosi siker született, és ezúttal sem a mieink léptek esélyesként pályára. A papírforma azonban - akár csak az U19-eseknél - ezúttal is borult, ugyanis Zólyomi Dávid 31. percben szerzett góljával 1-0-ra nyerni tudtunk Kispesten, hátrányunk azonban továbbra is tetemes, 14 ponttal az utolsó helyen állunk, míg az utolsó előtti Ferencvárosnak 19 pontja van.
U16 I. osztály 15. forduló
2018. február 17. Videoton FC - DVSC-DLA 0-1 (0-1)
U16-os csapatunk nem jó előjelekkel várta a DVSC-DLA elleni bajnokit, ősszel ugyanis hazai pályán 4-1-re, Debrecenben pedig 3-2-re kaptunk ki a Loki korosztályos csapatától. A mieink ráadásul még nem nyertek a szezonban, három döntetlennel és 11 vereséggel az utolsó helyről vártuk a találkozót, mely ezúttal jóval szorosabb volt, mint a korábbi találkozók, de pontot most sem sikerült szereznünk a DVSC-DLA ellen.
U16 I. osztály 16. forduló
2018. február 24. Bp. Honvéd - Videoton FC 2-0 (2-0)
A toronymagasan listavezető Bp. Honvéd otthonában sem sikerült a pontszerzés, csupán a tisztes helytállás az U16-os csapatunk számára.
U15. I osztály 16. forduló
2018. február 24. Grosics Akadémia FK - Videoton FC 1-1 (0-0)
Ősszel hazai pályán sima 3-0-ás sikert értünk el a Grosics Akadémia FK ellen, ezúttal azonban be kellett érnünk az 1 ponttal. Az első félidőben nem született gól, a második játékrészt viszont azonnal góllal kezdték a hazaiak. A 61. percben Fodor Péter egyenlített, és a lefújásig már nem is változott az eredmény. A 16 csapatos bajnokságban jelenleg a 10. helyen áll ennek az 1 pontnak köszönhetően a Vidi.
U14. I osztály 16. forduló
2018. február 24. Grosics Akadémia FK - Videoton FC 0-10 (0-5)
U14-es együttesünk nem ismert kegyelmet, és az őszi hazai 7-0-ás sikert követően ezúttal idegenben 10-0-ra győzte le a még nyeretlen sereghajtó Grosics Akadémia FK-t. Dömötör, Horváth és Gulyás egyszer, Petres háromszor, Fiáth pedig négyszer volt eredményes a mérkőzésen. Petres Márk már 22 találatnál jár a bajnokságban 16 fordulót követően és természetesen vezeti az U14-es góllövőlistát, a csapat pedig a győzelemnek köszönhetően a tabella élére ugrott.
Leány U19 Kiemelt csoport, 10. forduló
2018. február 24. Videoton FC - KÓKA FNLA 5-1 (3-0)
Nagyszerűen sikerült Gajdóczi Tibor vezetőedző debütálása a hölgyek kispadján, hiszen rangadót sikerült a KÓKA FNLA ellen megnyerni, nem is akármilyen különbséggel. Ősszel a KÓKA vendégeként 6-1-re kikaptunk, ezúttal azonban egy percig sem volt kérdéses, melyik is a jobb csapat. Az első félidőben Janus, Pécsi és Trampler góljaival már 3-0-ra vezettünk, a második játékrészben pedig Janus és Trampler újabb gólokat szereztek, míg a vendégek erejéből csak a szépítésre futotta.
![](_files/news/small/24469_9hW3GUnugc.jpg)
Pető Tamás, Filipe Oliveira és Darázs Tamás is a MOL Vidi FC-t segíti a jövőben.
![](_files/news/small/24468_IlWJez17Xq.jpg)
Kapunyitás 17:00-kor, ezúttal csak az V-VI kapuk működnek majd. Szurkolói busz indul 17:15-kor. Ismételten útlezárásokra lehet számítani.
![](_files/news/small/24466_zrXk0igKcD.jpg)
Vasárnap elkezdődik az NB III-as bajnokság tavaszi idénye is.
![](_files/news/small/24463_ncWOIAKZfg.jpg)
Jobbhátvédünk szerint az ellenfelek a hibáinkra várnak a hazai mérkőzéseinken.
![](_files/news/small/24462_kqlCwZgIem.jpg)
A két vezetőedző értékelte a MOL Vidi FC-Szombathelyi Haladás bajnokit.
![](_files/news/small/24460_dVkUuKTBXY.jpg)
Fehérvári mezőnyfölény jellemezte a kevés helyzetet hozó bajnokit, melyet végül Kovács István góljával nyertünk meg.