Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Hatan távoztak télen az NB I-es keretből, hét játékos pedig érkezett.
2018. február 14-én éjfélkor bezárt Magyarországon az átigazolási piac, így pár nappal a tavaszi rajt előtt csapatunk kerete immár véglegesnek tekinthető.
A téli szünetben Horváth Tamás, Fejes András, Barczi Dávid és Suljic Asmir végleg távoztak az NB I-es keretből, míg Ezekiel Henty és Szabó Bence kölcsönben folytatják pályafutásukat - előbbi a Puskás Akadémia FC-ben, Szabó pedig az NB II-es Nyíregyháza csapatában.
2018 telétől ismét a Vidi kapusa Tomas Tujvel, aki korábban tagja volt a Vidi történetének első bajnokcsapatának. Szintén a Vidiben folytatja pályafutását Huszti Szabolcs, Boban Nikolov és Stefan Scsepovics is. A Vidi II-ből pedig Elvir Hadzic, Réti Patrik és Szabó Bálint került fel az NB I-es keretbe. Az is eldőlt, hogy Szolnoki Roland nem hagyja el a Vidit, és újra az első csapattal készül.
Ezzel kapcsolatban a következőket mondta a vidi.hu-nak Kovács Zoltán sportigazgató: "Ahogy azt a csütörtöki interjúban is említettem, Szolnoki Rolanddal távozóként számoltunk a téli szünetben. Az első kerettel csak azok készülhetnek, akik tavasszal is a klub játékosai lesznek, így amíg nem vált biztossá, hogy távozik vagy marad, a Vidi II-vel edzett. Végül nem sikerült eligazolnia, így mostantól újra az NB I-es kerettel készül."
A keret
Kapusok: Kovácsik Ádám, Tomas Tujvel, Hársfalvi András
Mezőnyjátékosok: Paulo Vinícius, Fiola Attila, Loic Nego, Mocsi Attila, Stopira, Juhász Roland, Tamás Krisztián, Szolnoki Roland, Tóth Bence, Bolla Bedegúz, Szabó Bálint, Réti Patrik, Anel Hadzic, Huszti Szabolcs, Kovács István, Pátkai Máté, Boban Nikolov, Varga József, Géresi Krisztián, Danko Lazovics, Elvir Hadzic, Marko Scsepovics, Stefan Scsepovics.
Dunaharasztiban a Taksony ellen MK-meccset játszunk, hétvégén a Haladást fogadjuk a MOL Aréna Sóstóban bajnoki mérkőzésen.
2019. novembertől a nem kiemelt kockázatúnak minősített találkozók esetén sem online, sem személyes vásárláskor nem szükséges személyes adatok megadása. A MOL Aréna Sóstó jegyolvasó beléptetőkapuinál telefonról is érvényesíthetők az interneten megváltott belépők.
A szezonbeli nyolcadik NB I-es gólját szerző szerb támadónk értékelte az MTK elleni bajnokinkat.
Balhátvédünk nyilatkozott a lefújás után.
A két vezetőedző értékelte az MTK-MOL Vidi FC bajnokit.
Csapatunk már az első félidőben eldöntötte a 3 pont sorsát. Hadzic, Scsepovics és Stopira is betalált.