Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az egykori szélsőnkről elnevezett versenyen 7 mérkőzés alatt mindössze három gólt kapott a Vidi.
A szombati nap után vasárnap is pattogott a labda a sóstói csarnokban, ezúttal azonban nem az U7-es, hanem az U8-as korosztály lépett pályára. Az eseményekről Nagy Bálint, a Videoton FC U8-as gárdájának vezetőedzője számolt be.
"A nyolccsapatos torna folyamán egyszerre két pályán zajlottak a küzdelmek. 15 perces mérkőzésekre került sor és nagy örömünkre rendkívül erős mezőny gyűlt össze, így a torna jól szolgálta fejlődésünket. Mindenki mindenkivel játszott, azaz csapatonként 7 meccset vívtak a résztvevők. A Vidi végül 5 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel zárt. A Siófokot, a Lurkó UFC-t, az ETO-t, az UTE-t és a Haladást legyőztük, a Csepellel döntetlent játszottunk, míg a végül tornagyőztes MTK ellen 0-1-re maradtunk alul. Házi gólkirályunk Gulyás Hunor lett 7 találattal, de összességében nem ő ünnepelhetett legtöbbször. Még ennél is kiválóbb volt azonban Csokló Gergő teljesítménye, aki kapusként mindössze három alkalommal kapitulált, így toronymagasan a torna legjobb kapusa lett" - foglalta össze a vasárnap történteket Nagy Bálint.
![](_files/news/small/24393_1M3SdNW5kD.jpg)
A találkozó 19.30-kor kezdődik az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
![](_files/news/small/24378_yVzDECMvLS.jpg)
A jegyértékesítés február 11-én kezdődött. Javasoljuk, hogy mivel az internetes jegyvásárláshoz nincs szükség klubkártyára, belépőiket váltsák meg kényelmesen, online! A belépőt nem szükséges kinyomtatni, telefonról is leolvasható!
![](_files/news/small/24375_F63bLJpHg9.jpg)
Az Új Hidegkuti Nándor Stadion kapui 17:30-kor nyitnak. 18 éven aluliak, nyugdíjasok és mozgássérültek számára a belépés ingyenes.
![](_files/news/small/24390_dyq6JP27Xf.jpg)
Február 10-13. között Telkiben készülnek a fiatalok.
![](_files/news/small/24388_QYCPkvoD1X.jpg)
Középpályásunk szerint a futball mindenkinek azt adja, amit megérdemel.
![](_files/news/small/24387_s4Nwnj7vCH.jpg)
A két vezetőedző értékelte a Vidi - Diósgyőr bajnokit.