Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
2018-tól a Gajdóczi Tibor, Róth Magdolna, Horváth Gábor trió irányítja a szakmai munkát a hölgyeknél.
A 4. helyről, 10 meccsen mindössze egyetlen vereséggel várja a tavaszi folytatást felnőtt női csapatunk, amely előtt még 8 forduló áll ebben az idényben. A télen edzőváltáson átesett gárda már négy hete elkezdte a felkészülést.
"A téli felkészülési időszakban komoly változások történtek a Videoton FC női szakágában is. A felnőttek eddigi vezetőedzője, Csrepka Tamás már az U15-ös fiúkat irányítja, a női együttes vezetésével pedig Gajdóczi Tibort bíztuk meg. Segítői id. Horváth Gábor és Róth Magdolna lettek. A szakmai stáb a második csapatnak számító U19-es gárdát is átvette" - számolt be a Kenyeres Imre, klubunk utánpótlás-sportigazgatója.
"Minél több pontot gyűjtve minél előrébb szeretnénk végezni a tabellán. Négy pont a hátrányunk az első helyezett mögött és a negyedik helyen állunk, ezért úgy vélem, az aranyérem és az ezzel járó NB I-es szereplés sem elképzelhetetlen, de a feljutást alapvetően a következő három éven belülre tűztük ki. Ezúton is szeretném megköszönni a munkát elődömnek, aki kiválóan felkészített, remek együttest hagyott rám, amellyel eredményesen szerepelhetünk tavasszal. Az én feladatom a kezdésig az, hogy még tovább formáljam a csapatot és látszódjanak a játékunkon azok az elemek, amelyeket edzéseket gyakorlunk. Ehhez a vezetőségtől minden támogatást megkapunk. Eddigi benyomásaim alapján a lányok is szeretnének bizonyítani, pozitívan álltak hozzá a munkához. Mindegyikükkel leültünk már beszélgetni, ahol tisztáztuk, hogy mit szeretnének elérni a klubnál" - fogalmazott a felnőtt csapattal kapcsolatban Gajdóczi Tibor.
"Az U19-es, egyébként már most is kiemelt bajnokságban szereplő gárdával kapcsolatban a célkitűzés természetesen az, hogy minél több játékost adjon a felnőtt csapatnak. Úgy vélem, az állomány és a szakmai felkészültség ehhez adott, mentálisan is alkalmasak nagyobb célok elérésére, ez már edzéseken is látszik, hiszen jó felfogásban dolgoznak. Az U16-os együttesből már válogatott kerettagunk is van Székely Zsuzsanna személyében" - tette hozzá Gajdóczi.
"Az én feladatom - Horváth Gáborral együtt - a vezetőedző munkájának támogatása, segítése. Mivel edzői feladataim mellett koordinátorként is dolgozom a Videoton FC női szakágánál, ezért a szervezésben, lebonyolításban is segédkezem. Ezekhez igyekszem nemzetközi tapasztalataimat is felhasználni, amelyeket a Málaga CF-nél töltött három idényem alatt szereztem ugyanebben az edzői-koordinátori szerepkörben. Azért is választottam a Vidit, mert a többi NB II-es gárda mögött nem áll férfi NB I-es csapat. Székesfehérváron minden adott ahhoz, hogy a női vonal is a legjobbak között legyen az országban. Nagyon fontos, hogy jelenleg kizárólag olyan játékosok szerepelnek nálunk, akik székesfehérvári kötődésűek vagy a vonzáskörzetből származnak. Ezen a jövőben sem szeretnénk változtatni, mert úgy érezzük, a környékbeliek között is rengeteg tehetséges labdarúgó van, ráadásul a Vidi-címer számukra nagyon vonzó" - nyilatkozta Róth Magdolna.
"Ami a felkészülési időszak eddigi eseményeit illeti, január 8-án kezdtük az edzéseket és Gödöllőn már a felnőtt, illetve az U19-es együttessel is jártunk tornán - előbbiek az 5. helyen végeztek, utóbbiak pedig elhozták az aranyérmet. Emellett két székesfehérvári tornán a felnőttek az első, llletve harmadik helyen zártak, az U19 pedig Sopronban aratott tornagyőzelmet. A tornák mellett edzőmeccsekre is sor kerül a közeljövőben" - mondta női szakágunk koordinátora.
A találkozó 17 órakor kezdődik a MOL Aréna Sóstóban.
Hogy mennyire súlyos az eset, majd csak a képalkotó vizsgálatok után derül ki. Rajta kívül két másik sérült játékosunk állapotáról is nyilatkozott dr. Kovács Tibor csapatorvos.
Középpályásunk szerint annyi helyzetet alakítottunk ki a Puskás Akadémia ellen, mint az ősz folyamán 5-6 meccsen összesen.
A két vezetőedző értékelte a MOL Vidi FC-Puskás Akadémia FC bajnokit.
A PAFC 3-0-ra győzött a MOL Aréna Sóstóban.
FRISSÍTVE! Az újjáépített MOL Aréna Sóstóban szurkolóink a tavasz során 9 bajnokin biztathatják a bajnokcsapatot. Ne maradj le egy Vidi-meccsről sem, válts szezonbérletet és szurkolj a csapatnak Magyarország legújabb stadionjában!