hu en
2018. Január 23. 21:00  -  Vidi.hu   -   Fotó: vidi.hu
Távozik a Viditől Fejes András

A hátvéd közös megegyezéssel bontott szerződést klubunkkal.

Fejes András elhagyja a Videoton FC-t. A 29 éves hátvéd közös megegyezéssel bontotta fel szerződését klubunkkal.

Saját nevelésű védőnk, akit balhátvédként és középütt is szerepeltettek vezetőedzőink, már a 2007-08-as idényben debütált felnőtt csapatunkban az NB I-ben, a következő években pedig a Puskás Akadémia, a Siófok és az MTK együtteseiben fordult meg. 2014 nyarán tért vissza a Vidihez és a bajnoki címet hozó szezonban 8 alkalommal lépett pályára. 2015-16-ban és 2016-17-ben összesen 15-ször játszott az élvonalban és két ezüstérmet nyert. Az elmúlt három évben magára ölthette a Vidi szerelését BL-selejtezőn, EL-selejtezőn és Szuperkupa-döntőn is, összesen pedig 66 tétmeccsen játszott.

Két gól fűződik a nevéhez a felnőtt csapatban. Az OTP Bank Liga idei kiírásában a Puskás Akadémia ellen szerzett egyenlítő gólt, 2014-ben pedig a Szigetszentmiklós együttesének talált be a Magyar Kupában - a gól továbbjutást ért.

Fejes András további pályafutásához sok sikert kívánunk!

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek