hu en
2018. Január 12. 13:49  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
Sajtótájékoztatón mutatta be klubunk Huszti Szabolcsot

Középpályásunkon kívül Kovács Zoltán sportigazgató, és Marko Nikolics vezetőedző is válaszolt az újságírók kérdéseire.

Csapatunk új igazolását, Huszti Szabolcsot sajtótájékoztató keretében mutatta be klubunk péntek délután. Középpályásunkon kívül Kovács Zoltán sportigazgató, valamint Marko Nikolics vezetőedző is részt vett a sajtóeseményen.

Huszti Szabolcs kiemelte, hogy az aláírás előtt háromnapos tüzetes orvosi vizsgálaton esett át, és mindent rendben találtak nála. Mint fogalmazott, van egy kis lemaradása, de az a legfőbb célja, hogy minél hamarabb együtt készülhessen a csapattal, ennek érdekében pedig naponta kétszer is edz. A hazatérésében fontos szerepet játszott a családja, és mivel a Vidi volt a legkomolyabb érdeklődő, és több barátja is piros-kékben szerepel, ezért örömmel írt alá Székesfehérvárra. Természetesen a bajnoki cím megszerzése a legfőbb célja középpályásunknak.

"Bízom benne, hogy néhány év múlva, amikor Szabolcs visszatekint a pályafutására, akkor büszke lesz arra, hogy külföldről hazatérve a Videotonban szerepelt. Hatalmas áldozatokat hozott Szabolcs annak érdekében, hogy nálunk futballozzon, hiszen nyilván nem tudunk anyagi téren versenyezni egy kínai csapattal. Továbbra is gőzerővel dolgozunk azon, hogy újabb játékosok leigazolásával bővítsük vezetőedzőnk variációs lehetőségeit" - nyilatkozta Kovács Zoltán.

"Nagyon örülök annak, hogy olyan kvalitású játékos csatlakozott hozzánk, mint amilyen Huszti Szabolcs. Mindenki rengeteget dolgozott azért, hogy ez az igazolás létrejöhessen. Bátran mondhatom, hogy az elmúlt két évtized egyik legjobb magyar játékosa Huszti Szabolcs. Fontos volt számunkra az, hogy Szabi az első naptól itt van a csapattal. A háttérben egyébként komoly munka zajlik annak érdekében, hogy további játékosokkal erősödjön a keretünk. Egy 14 napos és egy 10 napos edzőtáborba utazunk januárban illetve februárban Spanyolországba, ahol előbb öt, majd pedig négy felkészülési mérkőzés vár ránk. Egyértelmű célunk a bajnoki cím megszerzés, ebben pedig szerintem a Ferencváros lesz a legnagyobb riválisunk" - fogalmazott Marko Nikolics vezetőedző.

CÍMKÉK
Kovács Zoltán Marko Nikolics Huszti Szabolcs
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek