Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Középpályásunk szerint elsősorban küzdeni tudásban nőtt fölénk a Vác.
Együttesünk szerdán a III. Kerülti TVE pályáján 3-1-es vereséget szenvedett a Magyar Kupában a Vác FC együttesétől. A lefújást követően a találkozót végigjátszó Varga József nyilatkozott a vidi.hu-nak.
"Csak saját magunkat okolhatjuk ezért a kudarcért. Hozzáállásban és küzdeni tudásban az ellenfél fölénk nőtt, talán ez volt a kulcsa annak, hogy a mai mérkőzésen nem érdemeltünk győzelmet és továbbjutást. Labda nélkül nem futottunk annyit, amennyi ahhoz kellett volna, hogy egy ilyen védelmet feltörjünk. A Vác alázatosan küzdött és csúszott-mászott, az előrevágott labdákkal pedig remekül sáfárkodtak, kontrából is gólt szereztek. Szégyelljük magunkat ezért a teljesítményért és mindenkinek vállalnia kell a felelősséget, így teszem ezt én is. Sokkal többet kell nyújtanunk, ha ezeket a mérkőzéseket meg akarjuk nyerni. Azt ugyanakkor nem állítanám, hogy a Fradi elleni találkozó járt a fejünkben, egy profi játékosnak mindig a következő összecsapásra kell koncentrálnia. Nehéz lesz a hétvégére túltennünk magunkat ezen a csalódáson, de muszáj lesz. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a hétvégén győztesen hagyjuk el a pályát. Bízom benne, hogy a mentalitásunk változni fog a hétvégéig" - fogalmazott Varga József.
A két vezetőedző értékelte a Vác - Vidi kupameccset.
Hiába birtokoltuk sokkal többet a labdát ellenfelünknél, csak a végén tudtunk gólt szerezni, addigra azonban már háromszor betaláltak a hazaiak.
A váciak tapasztalt mestere úgy gondolja, egy mérkőzésen bármi előfordulhat.
Vezetőedzőnk jó játékosokkal rendelkező, kellemetlen ellenfélre, de továbbjutásra számít az óbudai kupameccsen.
Válogatott középpályásunk azt is elárulta, hogy különleges hét áll előttünk, de egyelőre csak a szerdai kupameccsre koncentrál a csapat.
A Pest megyei gárda több egykori Vidi-játékossal a soraiban fogadja csapatunkat a legjobb 16 közé jutásért vívott találkozón, a III. Kerületi TVE pályáján.