hu en
2017. November 29. 00:21  -  Vidi.hu   -   Fotó: vacfc.com
ELLEN-ÉRV
Horváth Károly: "Nyugodtan készülünk, csak jól jöhetünk ki a meccsből"

A váciak tapasztalt mestere úgy gondolja, egy mérkőzésen bármi előfordulhat.

„Ismert a tudás- és játékbeli különbség a két csapat között, de mi nyugodtan készülünk, hiszen ebből a mérkőzésből csak jól jöhetünk ki. Jól ismerjük a Vidit, nem véletlenül vezeti az NB I-es tabellát, nagy feladat áll előttünk, de lelkesedéssel, motivációval szeretnénk kiegyenlíteni a különbségeket a pályán, amennyire csak lehet. A szezonban eddig stabil csapatjáték jellemzett minket, ezt szeretnénk megőrizni most is, még akkor is, ha Magyarország legjobban játszó csapata az ellenfél. A sorsolásnál jól belehúztunk, dicsértük is a dunaújvárosi kollégát (nevet – a Magyar Kupa 8. fordulójának párosítását Bita László, a Dunaújváros technikai igazgatója sorsolta – a szerk.), de állunk a kihívás elébe, mindenki jó hozzáállással várja a meccset. Ez egy speciális találkozó lesz, a továbbjutásról csak egy mérkőzés dönt, szóval bármi előfordulhat” - mondta megkeresésünkre a találkozó előtt a Vác FC vezetőedzője, Horváth Károly.  

CÍMKÉK
Magyar Kupa 2017-2018 Magyar Kupa Vác FC - Videoton FC
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek