Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Tolna megyeiek bajnokin még nyeretlenek idegenben a Vidi ellen.

Csapatunk 16 forduló után az élen áll az OTP Bank Liga 2017-18-as kiírásában és a legközelebbi fordulóban a Paksot látja vendégül. Az összecsapás szombaton 15:30-kor kezdődik a Pancho Arénában.
Ellenfelünk a 8. helyen áll a tabellán és a Videoton FC pályaválasztása mellett még sohasem győzött bajnokin. Az egyetlen pontszerzésükre még 2007-ben került sor, amikor Kiss Tamás találatára Kuttor Attila válaszolt, így 1-1-gyel zárult az összecsapás - azóta viszont zsinórban 10-szer kaptak ki Székesfehérváron, illetve a legutóbbi alkalommal már Felcsúton. Győzelmeink értékét növeli, hogy a legtöbbjük kifejezetten nagy gólkülönbségű volt: akad közte két 3-0, két 4-1, egy 4-0 és még egy 5-1 is.
Ami a jelenlegi pozíciójukat illeti, a Paksi FC 21 szerzett pontjával 14-gyel marad el a Viditől és az elmúlt fordulókban rendkívül vegyes eredményeket tudhat magáénak. Szeptember 6-án egy 6. fordulóból elhalasztott összecsapáson 4-1-re kerekedtünk föléjük - Lazovics, Suljic és Nego volt eredményes, a negyedik találatunk pedig Szabó öngólja volt -, azóta pedig 4 győzelem, 3 döntetlen és 3 vereség a mérlegük. A legutóbbi találkozón a Ferencváros ellen szenvedtek 2-0-s vereséget.
Keretükben több régi ismerősünk is akad. Vezetőedzőjük az a Csertői Aurél, aki klubtörténetünk egyetlen, 2006-os Magyar Kupa-győzelmére vezette a Vidit, míg a játékosok között ott van Gévay Zsolt (aki jelenleg a Paks csapatkapitánya is), Haraszti Zsolt, Koltai Tamás, illetve két bajnokunk, Szakály Dénes (2010-11) és Simon Ádám (2014-15) is.
A transfermarkt.de becslései alapján a legértékesebb paksi labdarúgó holtversenyben a felnőtt válogatott Szabó János és az utánpótlás-válogatott Lenzsér Bence 350 ezer euróval. A keret összértéke a 11. legmagasabb az OTP Bank Ligában. A házi góllövőlistán Bartha László áll az első helyen 5 találattal, Pappnak 4, Bertusnak pedig 3 van.

Az InStat értékei alapján az adott forduló álomcsapatába Szabó János és Lenzsér Bence 3-3, Papp Kristóf 2, Bartha László, Kulcsár Dávid és Simon Ádám 1-1 alkalommal került be. Az egy mérkőzésen nyújtott legjobb teljesítmények között Verpecz Istváné a szezonbeli 10. legjobb kapuspontszám (282), Kulcsár Dávidé a 9. legjobb jobbhátvéd-pontszám (279), Lenzsér Bencéé a 8. legjobb középhátvéd-pontszám (294), Szabó Jánosé a 2. és 10. legjobb balhátvéd-pontszám (316, 291), Papp Kristófé a 3. legjobb jobbszélső-pontszám (329), Bartha Lászlóé a 7. legjobb támadó középpályás-pontszám (303) és a 4. legjobb balszélső-pontszám (305).
Loic Nego bekerült a 17. forduló válogatottjába
STATISZTIKA @ 2017. November 28.
Francia hátvédünk neve már az egész szezon legjobbjai között is szerepel.
Loic Nego: "Boldog vagyok, hogy ismét gólt szereztem"
2017. November 25.
Francia játékosunk a mérkőzés lefújását követően értékelt.
Marko Nikolics: "Az elmúlt hetekben eredményesen játszunk, ezt tartani kell"
2017. November 25.
A két vezetőedző értékelte Vidi - Paks bajnokit.
Magabiztosan nyertünk a Paks ellen
TUDÓSÍTÁS @ 2017. November 25.
A Scsepovics által kiharcolt büntetőt Lazovics értékesítette a 32. percben, majd Géresi és Nego összjátéka döntötte el a meccset kevéssel a vége előtt.
Csertői Aurél: "Jobban kell játszanunk, mint a Ferencváros ellen"
ELLEN-ÉRV @ 2017. November 25.
A vendégek mestere szerint mi vagyunk az esélyesek, de nem adják meg magukat, meglepetésre készülnek.
Marko NIkolics: "Az első helyen vagyunk, harcolnunk kell minden meccsen, hogy ez így maradjon"
2017. November 25.
Vezetőedzőnk bízik benne, hogy csapatunk hasonló játékot mutat be, mint múlt héten, Debrecenben.



















