Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A pályázatok beadásának határideje november 6-án lejárt, most pedig kiderül, kik gazdagodnak értékes vidis ajándékcsomagokkal! A nyertesek december 6-án a VidiShopban vehetik át nyereményüket.

Klubunk október 11-én kreatív pályázatot hirdetett. A "Tervezz újra vidis pólót!" pályázaton 12-19 éves Fejér megyei tanulók vehettek részt értékes ajándékokért. A leadási határidő november 6-án lezárult, lejjebb pedig azt is eláruljuk, kik a nyertesek, akik beadott alkotásukkal elnyerték a Vidi szakmai zsűrijének tetszését, illetve a legtöbb szavazatot kapták Facebook-szavazásunkon!
Nyertes: Dormán Bálint
Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
II. helyezett: Király Lilla
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium
III. helyezett: Ambrus Eszter
Székesfehérvári SzC Bugát Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Közönségdíjas: Takács Marcell
DSZC Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnázium
I. helyezett nyereménye: a nyertes alkotás megvalósítása, az elkészült póló átvétele, valamint a Videoton FC játékosai által dedikált 2017-18-as első számú Vidi-mez, illetve 2 db tavaszi bérlet.
II. helyezett nyereménye: egy, a játékosok által dedikált adidas labda, valamint vidis ajándékcsomag.
III. helyezett nyereménye: vidis ajándékcsomag.
Közönségdíjas (Facebook-szavazás) nyereménye: egy, a játékosok által dedikált adidas labda, valamint vidis ajándékcsomag.
Nyeremények átadásának időpontja, helyszíne: december 6., Piac tér 4. szám alatt található VidiShop.
A nyerteseket a szerdai nap folyamán e-mailben értesítjük.
Minden pályázónak köszönjük, hogy részt vett játékunkban, a nyerteseknek pedig ezúton is gratulálunk!
Sajtóakkreditáció az Újpest FC elleni bajnoki találkozóra
2018. November 14.
Fontos információk a média számára a nyitómérkőzéssel kapcsolatban.
Kovács István jótékony célra ajánlotta fel válogatott mezét
2018. November 14.
Középpályásunk az Autistic Art Alapítvány részére ajánlotta fel a Tallinnban viselt mezét.
Sóstó - a főpróba megvolt, jöhet a stadionnyitó - VIDEÓVAL
2018. November 13.
A felvidéki DAC, a Puskás Akadémia FC és a Vidi U15-ös csapatainak részvételével rendeztek minitornát a Sóstói Stadion centerpályáján. Az új stadion első "nem hivatalos" gólját Hanzli Dominik, klubunk játékosa szerezte.
December 5-én, 15.00-kor játszunk a Budafok ellen a kupában
MK @ 2018. November 13.
A legjobb 16 közé jutásért lépünk pályára NB II-es ellenfelünk otthonában.
Legyőzte és utolérte a 11 forduló alatt 1 gólt kapó Vasast a Vidi U19
UTÁNPÓTLÁS @ 2018. November 12.
Ezen a hétvégén csak a fiú csapatok léptek pályára. Utánpótlás-eredmények.
Heti menü: két hazai válogatott meccs, a Vidi II idegenbe látogat
2018. November 12.
Csütörtökön Észtországgal, vasárnap Finnországgal játszik NL-meccset a nemzeti csapat, a Vidi második együttese a Szabadkikötő vendége lesz szombaton.



















