hu en
2017. November 01. 08:30  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu, Képes Sport
Emlékezetes meccsek a Vidi történelméből - 44. hét

Rovatunkban minden héten három legendás mérkőzést elevenítünk fel a klub elmúlt időszakából. Ezúttal két hazai győzelemre emlékezünk a 70-es évekből, valamint egy 2009-es Vasas-Vidi bajnokit idézünk fel. Mindhárom mérkőzésen született egy-egy vidis mesterhármas!

1973 - Wollek mesterhármasával vertük az Újpestet

NB I 1973/1974 - 11. forduló
Székesfehérvár, 10000 néző
1973. november 3. szombat
Videoton - Újpesti Dózsa 3-2 (2-1)
Gólszerző: Wollek (17', 43', 88') ill. Dunai II (1'), Zámbó (77')
Kiállítva: Nagy II (61') és Horváth J. (61')
Videoton: Kovács L. - Vass, Nagy III, Fejes, Mester - Kovács J., Nagy II, Karsai - Wollek, Tiber, Szalmásy
Edző: Kovács Ferenc
Újpesti Dózsa: Szentmihályi - Kolár, Harsányi, Horváth J., Nagy L. - Dunai III, Kellner, Zámbó - Fazekas, Bene, Dunai II
Edző: Szűcs Gyula

1973-ban a korszak meghatározó csapata volt az Újpest, amely zsinórban ötször nyert bajnoki címet 1969 és 1973 között, és később a szóban forgó 1973/1974-es idényben is bezsebelte az aranyérmet a lila-fehér gárda.


Nem mi számítottunk a mérkőzés esélyesének 1973. november 3-án, a fehérvári futballisták talán már a döntetlennel is kiegyeztek volna a mérkőzés előtt - a találkozó 2. percében pedig már biztos, ugyanis 1 perc elteltével már 0-1 állt az eredményjelzőn, miután Dunai II öt méterről bevette a Vidi kapuját. Bizonytalanul és idegesen kezdte a meccset a Vidi, a 17. percben mégis sikerült egyenlítenünk.
Nagy László szabálytalankodott a 16-os oldalvonalánál Wollekkel, a szabadrúgást Karsai csavarta a kapu elé, Wollek pedig szépen emelkedett a levegőbe, és fejese a bal kapufáról vágódott a hálóba. Két perccel a félidei szünet előtt Karsai 18 méteres lövését Szentmihályi kiütötte, Szalmásy lecsapott a kipattanóra, legurította a labdát Wolleknek, aki 6 méterről a kapuba helyezett, megfordítva ezzel a mérkőzés állását. A második játékrész derekán, a 61. percben Harsányi szabálytalankodott Wollekkal, az eset után pedig lökdösődés alakult ki, melynek következtében Marton játékvezető az újpesti Horváth Józsefet, valamint a fehérvári Nagy II Jánost is kiállította. Bő negyedórával később, a 77. percben egyenlített a Dózsa. Kolár ívelte a labdát a kapu elé, Nagy L. egy csellel becsapta Kovács Józsefet, majd az alapvonal közeléből a kapu elé lőtt, a labda pedig a gólvonal előtt álló Zámbó melléről a kapu közepébe pattant. Izgalmas végjátékot követően a 88. percben sikerült megszereznünk a győztes gólt: Mester saját térfelének közepén röviden gurított Nagy III felé, s a középhátvéd rövid vágta után felszabadító rúgással tisztázott Fazekas elől. A labdát az újpesti térfélen Wollek szerezte meg, elhúzott Nagy L. mellett, majd lefordult Harsányiról, s a kifutó Szentmihályi mellett a kapu jobb sarkába lőtt - ezzel a mesteri találattal nem csak mesterhármast szerzett a Dózsa ellen Wollek, hanem a két pontot érő győztes találatot is.


Külön érdekesség, hogy a győri születésű Szentmihályi Antal, aki zsinórban hatszor nyert bajnoki címet az 1970-es évek legendás Újpestjével, 378 NB I-es meccs és 31 válogatott találkozó után visszavonult és edzősködni kezdett: első klubja az élvonalba feljutó Székesfehérvári MÁV Előre volt. 

Következő emlékezetes találkozónk, melyre visszatekintünk épp egy 1977-es Vidi - MÁV Előre bajnoki, ellenfelünk kispadján Szentmihályival, aki 1981-82 között a Vidit is irányította, mellyel Magyar Kupa-döntős lett (újabb érdekesség, hogy a döntőben az ellenfelünk épp az Újpest volt, a lila-fehérek 2-0-ra nyertek), a bajnokságban pedig a 4. helyet szerezte meg.



1977 - Gólzáporos győzelem a városi rangadón

NB I 1977/1978 - 10. forduló
Székesfehérvár, 6000 néző
1977. november 5. szombat
Videoton - Szfvári. MÁV Előre 5-2 (3-1)
Gólszerző:
Kovács J. (31'), Nagy II (33'), Szabó J. (44', 66', 70') ill. Havasi (8'), Lechner (52')
Videoton: Kovács L. - Nagy III, Kovács J., Fejes, Végh - Nagy II, Burcsa, Csongrádi - Májer, Szabó, Tiber
Edző: Lantos Mihály
Szfvári. MÁV Előre: Paulusz - Hartyáni, Karsai, Szabó, Meggyes - Rábaközi, Sugár, Lechner - Havasi, Sárközi, Úr
Edző: Szentmihályi Antal

Több szempontból is érdekes találkozóra került sor 1977. november 5-én Székesfehérváron. Ez volt a Vidi történetében az első élvonalbeli, városi rangadó. A mieink vezetőedzője ekkor az olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes magyar labdarúgó, az Aranycsapat kiemelkedő hátvédje, Lantos Mihály volt, míg a MÁV Előrét a korábban már említett egykori újpesti legenda, Szentmihály Antal irányította. A vendégcsapat védelmében ott volt a Vidi korábbi labdarúgója (majd későbbi edzője) Hartyáni Gábor. Kevesen tudják, de 1989 és 2015-ös halála között a magyar válogatott sportmasszőreként dolgozó Eisemann László az 1977/1978-as idényben a MÁV Előre igazolt labdarúgója volt és összesen 22 alkalommal szerepelt az NB I-ben. A Vidi elleni, november 5-i bajnokit sérülés miatt ki kellett hagynia, és csak a lelátóról figyelhette ahogy a 8. percben vezetést szerzett a csapata Havasi fejes-góljával. Az első félórában meglepetésre inkább a MÁV Előre akarata érvényesült, azonban a 31. és a 33. percben két gólt is sikerült szereznünk, Kovács és Nagy II voltak eredményesek, sőt a szünet előtt Szabó is beköszönt, így a félidőben 3-1 állt az eredményjelzőn. Fordulás után gyorsan szépített a MÁV Előre Lechner találatával, de a 66. és a 70. percben Szabó két bombagólt is lőtt, beállítva ezzel az 5-2-es végeredményt.
Ez a siker egyébként egy kiváló sorozat kezdete volt, a folytatásban ugyanis zsinórban 9 találkozón maradtunk veretlenek, és többek közt 3-0-ra nyertünk az Üllői úton, valamint 6-4-re az Újpest ellen hazai környezetben.


 

2009 - 4-2-es Vidi-siker Angyalföldön Alves mesterhármasával

NB I
2009/2010 - 13. forduló
Budapest, Illovszky-Stadion, 1400 néző
2009. november 1. vasárnap
Vasas - Videoton FC 2-4 (0-0)
Gólszerző: Remili (68'), Dobric (78') ill. Alves (54', 87', 89'), Farkas B. (82')
Vasas:
Végh - Balogh Zs. Gaspar, Kovács G., B. Tóth - Bakos, Dobric, Pavicevic (Kincses 66'), Remili, Divic (Piller 59'), Lázok
Edző: Mészöly Géza
Videoton FC: Sebők - Andic, Lipták, Horváth G., Varga R. - Elek (Szakály 71'), Farkas B., Polonkai, Nagy D. (Purovic 79'), Sitku (Alison 65'), Alves
Edző: dr. Mezey György

8 évvel ezelőtt egy gólgazdag, fordulatos mérkőzést játszottunk a Vasas otthonában. Annak ellenére született 6 gól, hogy a félidőben gól nélküli döntetlennel vonulhattak a csapatok az öltözőbe. Az 54. percben Varga beadását fejelte 5 méterről Alves a korábban a Vidiben is megforduló Végh lábai között a kapuba. A 68. percben a Vidi-specialista Remili fejelt két fehérvári védő szorításában a kapunkba. Tíz perccel később újabb fejesgólt láthattak a nézők, Dobric találata azt jelentette, hogy 12 perccel a vége előtt 2-1-re vezetett a Vasas. A 82. percben Farkas Balázs 21 méterről, szabadrúgásból lőtt hatalmas gólt. A 86. percben Alison buktatásáért ítélt 11-est a játékvezető, melyet Alves értékesített, sőt brazil csatárunk pár perccel később egy szép szóló végén újabb gólt lőtt, beállítva ezzel a 2-4-es végeredményt.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek