hu en
2017. Október 18. 11:00  -  Guber Péter   -   Fotó: vidi.hu
ELLENFÉL-LES
A nyolcadik helyezett Puskás Akadémiát fogadjuk

A szombati bajnoki lesz a két csapat nyolcadik ütközete az NB I-ben, ellenfelünk még soha nem tudott győzni ellenünk.

A Balmazújváros mellett az OTP Bank Liga másik 2017-18-as újoncával, a Puskás Akadémiával szemben is veretlen történelme során a Vidi.

Megyei riválisunk ugyanakkor már messze nem az első, hanem a negyedik idényét kezdte a legjobbak között a nyáron, így eddig összesen nyolcszor mértük össze erőnket velük. A mérleg két döntetlen mellett hat Vidi-siker. Ezek közül a legutóbbi már ebben a szezonban született, mégpedig a második fordulóban, amikor Diallo korai fejesgólját követően Fejes, Lazovics és Scsepovics találataival 3-1-re nyertünk. A felcsútiak többek között ennek is köszönhetően gyengén kezdték az évadot – az első négy találkozót követően egy pontjuk volt -, de aztán alaposan felzárkóztak. Négymeccses győzelmi szériájuk alatt áldozatul esett nekik a Balmazújváros, a Haladás, az Újpest és a Mezőkövesd is, mígnem a DVSC és a Paks megálljt parancsolt és egyaránt begyűjtötte a három pontot. A múlt szombati, Ferencváros elleni döntetlennek köszönhetően a 13. fordulót megelőzően Pintér Attila együttese jelenleg a 8. pozíciót foglalja el a tabellán.

A PAFC és a Vidi legutóbbi ütközete óta több átigazolást is megejtett ellenfelünk. Érkezett Antonio Perosevic és Liridon Latifi, míg a transzferidőszak hajrájában végleg elhagyta a felcsúti csapatot a Videoton FC nyáron szerződtetett védője, Tóth Bence, valamint Sallai Roland, Szatmári Lóránd és Gundel-Takács Bence. Kölcsönbe egykori játékosaink, Polonkai Attila és Nagy Zsolt, illetve Ivor Horvat kerültek. Az átalakításokat követően a mértékadó transfermarkt.de portál a PAFC keretét az NB I-ben a harmadik legértékesebbre taksálja.

CÍMKÉK
2017-2018 OTP Bank Liga NB I Videoton FC - Puskás Akadémia FC
Hírek
Visszapillantó 2017 - OKTÓBER: Juhász vezérletével győzelem a Puskás ellen 2017. December 29.

Sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. Októberben pályaválasztóként az Új Hidegkuti Stadionban játszottunk a PAFC-cal és a hajrában megszereztük a három pontot.

Fiola, Vinícius, Hadzic és Henty is bekerültek a 13. forduló álomcsapatába STATISZTIKA @ 2017. Október 26.

Négy játékos "képviseli" klubunkat a legutóbbi kör legjobbjai között. A félbeszakadt Vasas-Haladás pótlásával lezárt 10. körben szintén került be Vidi-játékos a tizenegybe.

Marko Nikolics: "Jól megérdemelt győzelem volt a mai" EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2017. Október 21.

A két vezetőedző értékelte a Vidi - PAFC bajnokit.

Ezekiel Henty: "Különösen fontos volt ez a siker" INTERJÚ @ 2017. Október 21.

A Vidi második gólját szerző nigériai támadónk szerint sokkal győzelemretörőbben játszottunk a mai meccsen.

Hajrában szerzett gólokkal győztük le a Puskás Akadémiát TUDÓSÍTÁS @ 2017. Október 21.

Rengeteg lövéssel próbálkoztunk a meccsen, de a remek formában védő Hegedűs Lajos a 87. percig állta a sarat. Végül Juhász Roland és Ezekiel Henty is betalált, így továbbra is vezetjük a bajnokságot!

Pintér Attila: "Nem megyünk feltartott kézzel a Hidegkuti-stadionba" ELLEN-ÉRV @ 2017. Október 21.

A vendégek vezetőedzője szerint csapatunk rendelkezik a legerősebb kerettel a magyar élvonalban.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek