Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
U14-es együttesünk ismét kiütéses sikert aratott, de nyertek az U15-ösök is. A hölgyek ezúttal is 1-1-es döntetlent játszottak, Trampler Kinga a 91. percben mentett pontot.
Videoton FC U19 - Ferencvárosi TC U19 3-2 (1-2)
Legutóbb Felcsúton 3-0-ás vereséget szenvedett Csucsánszky Zoltán csapata, amely szombat délelőtt a Fradi korosztályos együttesét látta vendégül a Sóstói Stadionban. A vendégek már a 7. percben vezetést szereztek, a 40. percben pedig már két gól volt a zöld-fehérek előnye. Horváth Bálint tizenegyesével még a szünet előtt sikerült szépítenünk. A második játékrész közepén Gruber Szilárd néhány perc alatt duplázni tudott, így 3-2-re módosult a mérkőzés állása, amely a találkozó végéig már nem változott. A Ferencváros az utolsó tíz percben emberhátrányban játszott, és komolyabb egyenlítési lehetőségük már nem is volt. A mieink három győzelemmel és egy vereséggel jelenleg a tabella élén állnak.
MTK U17 - Videoton FC U17 4-1 (2-0)
Egy vereséggel és egy döntetlennel az utolsó előtti helyen állt a szombat délelőtti MTK elleni találkozó előtt U17-es csapatunk. Épp a hazai kék-fehéreket előztük meg, akik három vereséggel kezdték a szezont. Az MTK egy öngólnak köszönhetően már a meccs elején vezetéshez jutott, és a félidő közepén sikerült megduplázniuk az előnyüket. A játék képe a második félidőben sem változott, és a 70. percben már 4-0-ra vezettek a kék-fehérek. A 89. percben Juhász Donát szépített, U17-es együttesünk 4-1-es vereséget szenvedett Agárdon az MTK-tól. Kuttor Attila csapata legközelebb szeptember 13-án, szerda délután a Puskás Akadémia U17 ellen lép pályára bajnoki mérkőzésen.
MTK U16 - Videoton FC U16 2-2 (1-0)
U16-os csapatunk két vereséggel, és egy győzelemmel kezdte a szezont, az 1 ponttal pedig az Illés Akadémiát és a Ferencvárost is sikerült megelőzni - mindkét zöld-fehér csapat 0-0 ponttal állt a tabella végén a 4. forduló előtt. Az MTK már az 5. percben vezetést szerzett, ezt követően 73 percet kellett várni az újabb gólra, amit szintén a hazaiak lőttek, így bő tíz perccel a mérkőzés vége előtt 2-0-ra vezetett az MTK. A 70. percben csereként pályára lépő Lakakisz Nikolaosz azonban a 84. és a 87.percben is eredményes tudott lenni, így végül 1 értékes ponttal távoztunk az MTK agárdi otthonából.
Videoton FC U15 - Kaposvár U15 3-0 (2-0)
A legutóbbi, Győr elleni 2-1-es vereséget szerette volna feledtetni U15-ös csapatunk, és ennek megfelelően támadó szellemben kezdték a meccset, melynek már az 5. percben Vidi-gól lett az eredménye, Kertész Kornél Bendegúz talált a Kaposvár kapujába. Félóra játékot követően Szentgyőrgyi Péter duplázta meg az előnyünket. A második játékrész derekán Fodor Péter állította be a 3-0-ás végeredményt, melynek köszönhetően U15-ös csapatunk a tabella 6. helyére ugrott előre a 16 csapatos bajnokságban.
Videoton FC U14 - Kaposvár U14 8-0 (2-0)
U14-es korosztályunk két nagyarányú győzelemmel kezdte a bajnokságot. Hazai pályán a Grosics Akadémiát 7-0-ra vertük, míg legutóbb Győrben 5-0-ás sikert értünk el. A Kaposvár ellen sokáig úgy tűnt, nem lesz ismét gólzáporos győzelem, hiszen a félidőben "mindössze" 2-0-ra vezettünk. A második játékrészben aztán elkezdtek potyogni a Vidi-gólok, bő 20 perc alatt hatszor zördült a kaposvári háló, így a vége ismét kiütéses Vidi-siker lett. Külön ki kell emelni a 13 esztendős Petres Márk eddigi teljesítményét, hiszen három bajnoki mérkőzésen már 9 gólnál jár, ezzel pedig magabiztosan vezeti a góllövőlistát. A Vidi U14-es együttese pedig még gólt sem kapott, három fordulót követően 9 ponttal, 20-0-ás gólkülönbséggel vezetjük a bajnokságot.
Női NB II Nyugati-csoport
Videoton FC - PMFC 1-1 (0-0)
Felnőtt női csapatunk 1-1-es döntetlennel kezdte a bajnokságot a Balatonfüred otthonában, legutóbb pedig a PMFC-t látták vendégül. Az első játékrészben nem született gól, a 76. percben szerezték meg a vezetést a vendégek. Sokáig úgy tűnt, 3 ponttal távoznak Sóstóról a pécsi hölgyek, azonban a Balatonfüred ellen is gólt szerző Trampler Kinga a 91. percben jó 25 méterről szerzett hatalmas gólt, ezzel pedig sikerült az egyik pontot itthon tartanunk.
Leány U19 kiemelt csoport
Videoton FC - FTC 0-2 (0-1)
Nem volt szerencséje U19-es női csapatunknak, hiszen egy rendkívül kiegyenlített találkozón kapott ki a Ferencvárostól 2-0-ra. A mieink két alkalommal is a kapufát találták el, és mezőnyben sem tudott a mieink fölé kerekedni a fővárosi együttes, két szerencsés találattal azonban megszerezték mindhárom pontot. A találkozó krónikájához tartozik, hogy a vendégek 10-es számú játékosa, Ambach Dézi Kata az első félidőben súlyos sérülést szenvedett egy a kapusunkkal történt ütközés során. A ferencvárosi játékost mentővel kellett a fehérvári kórházba szállítani lábsérüléssel. Ezúton is gyors felépülést kívánunk neki.
Leány U16 NP kiemelt csoport
Videoton FC - PMFC 0-2 (0-1)
U16-os leány-csapatunk az első fordulóban Szombathelyen 2-0-ás vereséget szenvedett, és ezúttal hazai környezetben is hasonló arányban kaptak ki a pécsi együttestől. Jövő héten ahhoz a MTK-hoz látogatunk, amely két meccs alatt 37 gólt szerzett a bajnokságban.
Középpályásunk úgy érzi, régóta hiányzott tőle a jó játék válogatott színekben, de most minden jól sült el.
A magyar válogatott kezdőjében ezúttal két vidis kapott szerepet.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a bérletek mellett a jegyek is elérhetővé válnak mindenki számára!
A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.
Hangolódjon az Európa Liga-csoportkörre videónkkal!
Gelencsér Tibor és Palánki Csaba együttese csak büntetőkkel maradt alul az elődöntők során és veretlenül zárt.