Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csucsánszky Zoltán együttese Dunaszerdahelyen játszott.

Zajlik a felkészülés a Videoton FC utánpótlásának háza táján is. A héten U19-es csapatunk Szlovákiában vendégszerepelt. A Csucsánszky Zoltán irányította együttes a dunaszerdahelyi MOL Kupán a térség több élcsapatával is találkozott.
"Csütörtökön egy, pénteken két összecsapáson léptünk pályára a csoportkör során. A térség élcsapatai közül a cseh Sigma Olomouc, a horvát NK Osijek és a szlovák Slovan Bratislava gárdáival mérkőztünk. Sajnos mind a három találkozót elveszítettük, de a szombati helyosztók során bebizonyosodott, hogy a mi négyesünk jelentősen erősebb volt a másiknál, hiszen az összes párharcot több góllal nyerték csoportunk tagjai. Mi a pécsieket győztük le. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy elsősorban nem az U19-es csapatunk alapemberei vettek részt a tornán - ők Magyarországon maradtak és a Vidi II-vel folytatták a felkészülést -, hanem a 2016-17-es U17-es együttes játékosai" - fogalmazott a Vidi U19 vezetőedzője, Csucsánszky Zoltán.
A Ludogorets is döntetlennel készült a BL-visszavágóra
ELLENFÉL-LES @ 2018. Július 30.
Szerdai ellenfelünk a Beroe Stara Zagora otthonában végzett 1-1-re.
Sajtóakkreditáció a MOL Vidi FC - Mezőkövesd mérkőzésre
2018. Július 30.
Az OTP Bank Liga 2018-2019-es szezonjának harmadik mérkőzésére a Puskás Akadémia FC oldalán lehet jelentkezni az újságíróknak.
Heti menü: szerdán BL-visszavágó, szombaton NB I
2018. Július 30.
A bolgár Ludogorets és a Mezőkövesd is érkezik Felcsútra. A Vidi II vasárnap kezdi a szezont az NB III-as bajnokságban.
Csucsánszky Zoltán és Pető Tamás távozik a Videoton FC-től
2018. Január 09.
A két szakember közös megegyezéssel bontott szerződést klubunkkal.
Edzőtáborban a legkisebb Vidi-focisták
UTÁNPÓTLÁS @ 2017. Július 05.
Csucsánszky Zoltán és Vajda Gusztáv vezetésével két héten át készül 60-65 fiatal játékos a sóstói edzőpályákon, illetve a városi strandon.
Újabb magabiztos U19-es győzelem
UTÁNPÓTLÁS @ 2017. Március 28.
Az U17-esek elsőször nem szereztek pontot tavasszal.



















