Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Szurkoljuk ki együtt a továbbjutást a csapat vasárnap bemutatott szerelésében!
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/21580_gKlYCbZ0LT.jpg)
A Videoton FC csütörtökön este 21 órától a Nõmme Kalju FC ellen lép pályára az Európa Liga második selejtezőkörének visszavágóján. A 3-0-s előnyről kezdődő összecsapáson szurkolóink már akár csapatunk vasárnap debütált vadonatúj, 2017-18-as szerelésében is szoríthatnak majd, hiszen a mez első ízben a Pancho Arénában lesz megvehető.
A korábban érkező drukkerek már a találkozó előtt, 19 órától vásárolhatnak a Pancho Aréna 1C szektora elé kihelyezett Vidishopban, amely egészen 23:30-ig nyitva tart majd, vagyis a lefújást követően is lesz még lehetőség a mez megvételére.
A Videoton FC hivatalos, 2017-18-as hazai felnőtt mezének ára 19990 forint lesz, míg a hazai gyerekmezhez 18990 forintért lehet majd hozzájutni.
![](_files/news/small/21606_CBR2OSKAe9.jpg)
Dr. Kovács Tibor csapatorvos tájékoztatta honlapunkat válogatott védőnk állapotáról, és azt is elárulta, körülbelül mennyi idő múlva térhet vissza Vini.
![](_files/news/small/21602_TikRrLDnH9.jpg)
A fiatal támadó, aki hamarabb játszott az Európa Ligában, mint a magyar élvonalban, azt is elárulta, kicsit meglepődött, hogy csütörtök este lehetőséget kapott az EL-ben, de már nagyon várja, hogy az NB I-ben is bemutatkozhasson.
![](_files/news/small/21597_AvhoyfBJiE.jpg)
A Kalju elleni visszavágót követően horvát csatárunk értékelt.
![](_files/news/small/21596_FBmjxiklvg.jpg)
A két vezetőedző értékelte a csürörtök esti EL-selejtezőt.
![](_files/news/small/21595_4yElvVH0PY.jpg)
A Kalju elleni visszavágó végeredménye 1-1 lett, gólunkat Lazovics fejelte. Jövő héten Bordeauxban lépünk pályára a harmadik selejtezőkör első meccsén.
![](_files/news/small/21594_GsLO5Ie4rc.jpg)
A Pancho Aréna 1-es és 2-es pénztárában lesz lehetőség a vásárlásra. Ne hagyják otthon az első körre szóló belépőiket sem!