Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csapatunk első találatának szerzője a lefújást követően értékelte a tallinni mérkőzést.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/21548_BRT6rADxOK.jpg)
„Úgy készültünk, hogy mindenképp nyerni szeretnénk Tallinnban, és az edzőnk is ezt sulykolta belénk egész héten. Természetesen boldog vagyok, hogy góllal járulhattam hozzá a csapat sikeréhez. Az, hogy végül ilyen arányban sikerült nyernünk külön öröm számunkra. Nyilván nem volt könnyű mérkőzés, de úgy érzem, megérdemelt a háromgólos győzelmünk, hiszen a góljainkon kívül is voltak még lehetőségeink. Ezzel szemben a hazai csapatnak mindössze egy-két helyzete volt csupán a 90 perc során, köszönhetően elsősorban annak, hogy hátul rendkívül stabilan játszottunk. Mindenki nagyon várja a pénteki sorsolást, ahol eldől, hogy ki lehet a következő ellenfelünk az EL-ben. Természetesen nem úgy állunk a dolgokhoz, hogy már biztos a továbbjutásunk, hiszen jövő héten még vár ránk egy visszavágó, amelyre ugyanolyan komolyan fogunk készülni, mint erre a mostani találkozóra” – nyilatkozta honlapunknak Pátkai Máté.
![](_files/news/small/21554_OhC47lA8oQ.jpg)
Korábban eddig egyszer fordult elő, hogy a Vidi háromgólos sikert érjen el idegenben, nemzetközi tétmeccsen.
![](_files/news/small/21555_bVYKc2ZRJq.jpg)
30 órás utazás Székesfehérvár és Tallinn közt, finom észt sörök, ropogós malacfül, győztes Vidi-meccs, szülinapi buli és NB I-es szezonnyitó mérkőzés.
![](_files/news/small/21552_Wg5Em0Fozh.jpg)
Fantasztikus formában van szerb támadónk, a szezon eddigi összes meccsén, melyen pályára lépett, gólt szerzett.
![](_files/news/small/21551_tljkL0haBD.jpg)
Péntek délelőtt már a vasárnapi bajnoki rajtra készül együttesünk.
![](_files/news/small/21547_Q2CjIixO8n.jpg)
A két vezetőedző értékelte a Kalju - Vidi Európa Liga-selejtezőt.
![](_files/news/small/21544_aRpluy8eVK.jpg)
Pátkai már a találkozó elején bombagólt lőtt, a folytatásban pedig Scsepovics két 11-est is értékesített, megnyugtató előnyből várhatjuk a jövő heti visszavágót.