Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A máltai csapat vezetőedzője még mindig bosszús a múlt heti második gól miatt, de hisz csapatában a visszavágón is.

"Amikor Magyarországra mentünk, akkor is tudtuk, hogy a Videoton FC az esélyese a párharcnak. Új stábunk van, új játékosaink vannak, de mindennel együtt is azért mentünk Magyarországra, hogy jól teljesítsünk és meglepő eredményt érjünk el. Az első kapott gólig úgy játszottunk, ahogy terveztük. Nem mondom, hogy kontrolláltuk a mérkőzést, hiszen ezt túlzás lenne állítani, ugyanakkor a saját tervünket tudtuk tartani, jól védekeztünk és voltak veszélyes kontráink is. A második bekapott gól az utolsó másodpercben különösen bosszantó. A visszavágón szeretnénk meglepetést okozni, az ideális eredmény az lenne, ha nyernénk 3-0-ra. Persze nem ez a realitás, de ha nem hinnénk a továbbjutásban, nem is lenne értelme kimenni a pályára” - nyilatkozta a máltai csapat szerb vezetőedzője, Marko Micsovics.
Hazaért a Vidi Máltáról
EL @ 2017. Július 05.
A csapatot szállító repülőgép 0.30-kor landolt Budapesten, a csapatbusz 2.00-kor ért Székesfehérvárra.
Juhász Roland: "Csalódottak vagyunk a 3-3-as eredmény miatt"
INTERJÚ @ 2017. Július 04.
Gólszerző csapatkapitányunk a lefújás követően értékelte a találkozót.
Marko Nikolics: "Felemás érzéseink vannak"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2017. Július 04.
A két vezetőedző értékelte a Balzan-Vidi meccset.
Döntetlen a Balzan otthonában, de a továbbjutás nem forgott veszélyben
TUDÓSÍTÁS @ 2017. Július 04.
A találkozó elején vezetést szereztek a hazaiak, de még az első félidőben fordítottunk. A második játékrészben egyenlített a Balzan, majd újra nálunk volt az előny, a végeredmény egy büntetővel alakult ki. 5-3-as összesítéssel jutottunk tovább az EL második selejtezőkörébe.
Marko Nikolics: "Győztes mentalitással kell játszanunk”
2017. Július 04.
Vezetőedzőnk egyszer már győzelemmel távozott Máltáról, bízik benne, hogy ez ma este sem lesz másképpen.
A keddi visszavágó helyszínén edzett a csapat
2017. Július 03.
A Hibernians Stadionban tartott utolsó gyakorlás előtt a két vezetőedző, Marko Nikolics és Marko Micsovics, valamint Bojan Kaljevic játékos tartott sajtótájékoztatót.



















